Ugrás a tartalomra

Március 20-án temetik Koós Jánost

Létrehozva
Koós János temetése március 20-án, szerdán lesz a Farkasréti temetőben – tudatta a család.
Kép

A szertartásra érkezők a Makovecz terem előtti ravatalnál 13.30 és 14.30 között róhatják le kegyeletüket, a család kérésére egy szál virággal – olvasható a közleményben, amelyet Koós Réka menedzsere, Csábi Zsolt juttatott el az MTI-hez.

Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, a táncdalénekes-parodista-színész, Miskolc város Pro Urbe díjasa vasárnap hunyt el 81 évesen, rövid betegség után. Végső nyughelye a művészparcellában lesz.

Koós János 1937. november 21-én a romániai Gyergyószárhegyen született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után a Zeneművészeti Főiskolán oboaszakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott – három fesztivált megnyert –, legemlékezetesebb dala talán a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt.

A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája ott és akkor kapcsolódott össze Hofi Gézáéval, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készítettek. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től pedig televíziós szórakoztató műsorokat vezetett. 

Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki. 2016-ban Miskolc várostól megkapta a Pro Urbe elismerést.

Ez is érdekelhet

Átadták az új MOL Beszerzési irodát a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A vállalat és a felsőoktatási intézmény több évtizede működik együtt szakemberek képzésében, most egy újabb lépést tettek ezen a téren: egy ún. beszerzési irodában mentorálják a hallgatókat a Miskolci Egyetem E/7-es Iroda épületének legfelső emeletén.
Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.
élelmiszergyűjtés_Miskolci_Egyetem_ml
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcÉletmód
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.
Pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal a miskolci közgyűlés
MiskolcGazdaság
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.