Ugrás a tartalomra

„Ma megint nagy időket élünk meg” (Képgalériával!)

Létrehozva
A Petőfi téren folytatódtak a Miskolc városi megemlékezések március 15. alkalmából. Itt Csöbör Katalin volt az ünnep szónok. Az országgyűlési képviselő kiemelte: 1848-49 magyarjai a hazát védték, és a szabadságért, a függetlenségért haltak meg.

Úgy fogalmazott: a magyarok az akkor a függetlenségükért küzdő népek közül egyedülállóként másfél évig harcoltak a nagy túlerőben lévő Habsburg birodalom ellen. – Ehhez foghatóra, de még csak hasonlóra sem voltak képesek a szabadságukért küzdő szomszédos népek. A Habsburgok ellen győzelemre álltunk, és csak egy még nagyobb birodalmi hadsereg segítségével sikerült megadásra kényszeríteni bennünket – emlékeztetett Csöbör Katalin.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

A kormánypárti politikus kifejtette: a történelem nemcsak emlékezést jelent, de a jövő tervezését is meghatározza. – Mi vagyunk a 48-as forradalmárok és szabadságharcosok örökösei – mutatott rá, figyelmeztetve: ezt egy pillanatra sem felejthetjük el, ha a mai helyzetre gondolunk. – A mai helyzet pedig ismét történelmi; ma megint nagy időket élünk meg, sorsfordító eseményeket. Ismét a hazánkért kell harcolnunk. Most nem a szabadságunkért, hanem a már kivívott szabadság és függetlenség megtartásáért.

Kép

Hozzátette az országgyűlési képviselő: ma is nagy veszély fenyegeti a szabadságunkat, a függetlenségünket. – Most nem úgy akarják elvenni az országunkat, mint Trianonban, a fejünk fölött hozott egyetlen döntéssel, egyetlen diktátummal. Miután 100 évvel ezelőtt elvesztettük az országunk kétharmadát, ma talán még nagyobb veszély fenyeget bennünket. Ma olyan helyzet állt elő, és éppen az Európai Unió nemtörődöm politikája révén, hogy az egész földrészünket veszély fenyegeti. Ilyen vagy olyan okokból Európába évtizedek óta idegenek érkeznek más földrészekről, akik nem beszélik a nyelvet, nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket. Sőt a sajátjukat akarják velünk elfogadtatni, miközben nálunk négyszer, ötször olyan gyorsan szaporodnak. Mi ez, ha nem területfoglalás biológiai eszközökkel – fogalmazott Csöbör Katalin.

Kép

Hozzátette: Magyarország szolidáris és toleráns, tiszteletben tartja az emberi jogokat. Ugyanakkor „egy nép sem szenvedte el azt, amit mi, magyarok”. – Nekünk tehát ne mondja meg Sargentini, ne mondja meg Timmermans, és ne mondja meg Soros György sem, hogy a bevándorlás emberi jog. Hogy nekünk nincs más dolgunk, mint az idegent befogadni, mint a migránsokat finanszírozni, mert az olcsó munkaerőt jelent. Hogy nekünk nincs más dolgunk, mint a migránsokat szétosztani, mert szolidárisnak kell lennünk. Mi ezerszer érzékenyebbek vagyunk ebben a kérdésben – hangoztatta a kormánypárti politikus.

Figyelmeztetett: sokkal éberebbnek kell lennünk, mert „mi már egyszer elviseltük ennek a következményeit”. – Küzdeni fogunk az utolsó csepp vérünkig a lengyelekkel együtt, és csatlakozni fognak az olaszok, az osztrákok és a csehek is, és bízom benne, hogy a szlovákok és még sokan mások. A miniszterelnökünknek köszönhetően egyre több bevándorlásellenes párt nyert választást Európában – mutatott rá Csöbör Katalin, hozzátéve: a május választáson itt lesz a lehetőség, hogy létrehozzunk egy bevándorlásellenes Európai Parlamentet, egy bevándorlásellenes Európai Bizottságot.

– Zavarjuk el Junckert, zavarjuk el Timmermanst, zavarjuk el Soros György ügynökeit, mert nem lehet, hogy egy őrült milliárdos kénye-kedve szerint tönkretegye a földrészünket, a keresztény Európát, és benne hazánkat – nyomatékosította az országgyűlési képviselő, aki azzal zárta szavait: „Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!”

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.