Ugrás a tartalomra

Nők és madarak főszerepben a márciusi Miskolci Termelői Napon

Létrehozva
Bősége kínálattal és színes programokkal várták az érdeklődőket vasárnap délelőtt az Erzsébet térre. A rendszeresen kilátogatók számára már megszokott, hogy a Miskolci Termelői Nap nem csupán egy vásár, hanem egy családi rendezvény.
A Miskolc Televízió riportja.

A márciusi rendezvény elsősorban a nőkről szólt, annak ellenére is, hogy a nőnapon már túl vagyunk. A Női Erőforrás Család és KarrierPont sátrában virágot készíthettek az érdeklődők, hogy kedveskedjenek a hölgyeknek. Az édesanyák együtt játszhattak gyermekükkel a családi sátorban, ahol a kicsik különböző gyerekjárgányokat is kipróbálhattak. 10 és 11 órától interaktív mesesátor várta őket és a nagyokat is egyaránt.

Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

A nőkön kívül a madaraké volt még a főszerep. A tavasz beköszöntével egyre több madárcsicsergést hallhatunk. A Mályi Madármentő Állomás sátrában tanácsot kérhetek az érdeklődők, hogy mit kell tenni, ha valaki egy fiókát talál, vagy ha sérült, gázolt, lőtt, mérgezett madarat lát. A kilátogatók megismerkedhettek Fülessel, a bagollyal is. A kézműves sátorban a gyerekek madárfigurákat hajtogathattak és színezhettek.

Természetesen a zene sem maradhatott el, 11.30-tól a Számadó Zenekar tavaszváró, madárcsalogató muzsikával szórakoztatta a kilátogatókat.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.