Ugrás a tartalomra

Már nem kérhetőek postán az adóbevallási tervezetek

Létrehozva
Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő - mondta Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.

Hozzátette: azok az adózók, akiknek nincs ügyfélkapujuk most már csak személyesen kérhetik a bevallási tervezetüket a NAV ügyfélszolgálatain.

Kiemelte: a NAV hétfő reggeli adatai szerint 350 ezren már megnézték, és ügyfélkapus azonosítás után 112 ezren elfogadták a tervezetüket a vámhivatal honlapján. Csaknem ötvenezren már adójuk egy százalékáról is rendelkeztek – jegyezte meg. Az adóhatóság az idei évtől mindenkinek – akiről a NAV munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik – készít bevallási tervezetet, tehát az egyéni vállalkozóknak is – hangsúlyozta.

Elmondta: a munkavállalók tervezete május 20-án automatikusan szja-bevallássá válik. Ezzel szemben az egyéni vállalkozóknak, az őstermelői és áfás magánszemélyeknek nem válik automatikusan a tervezet bevallássá, ők csak egyfajta visszamutatást kapnak a NAV rendszeréből, ezt kiegészítve kell beadni a bevallásokat – magyarázta Kiss Péter András.

A műsorban elhangzott, hogy 2019-ben a NAV csaknem 5,6 millió szja-adóbevallási tervezetet készített el, ez félmillióval több mint tavaly; az egyéni vállalkozóknak készült adóbevallási tervezetek pedig több mint 350 ezer vállalkozónak könnyíti meg a bevallás elkészítését.

Ez is érdekelhet

Átadták az új MOL Beszerzési irodát a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A vállalat és a felsőoktatási intézmény több évtizede működik együtt szakemberek képzésében, most egy újabb lépést tettek ezen a téren: egy ún. beszerzési irodában mentorálják a hallgatókat a Miskolci Egyetem E/7-es Iroda épületének legfelső emeletén.
Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.
élelmiszergyűjtés_Miskolci_Egyetem_ml
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcÉletmód
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.
Pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal a miskolci közgyűlés
MiskolcGazdaság
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.