Ugrás a tartalomra

Utcafásítási program indult a Győri kapuban

Létrehozva
Félmillió forintból valósul meg utcafásítási program a Győri kapuban. Az élhetőbb környezetért nemcsak fát ültetnek, a Szinva partján szemetet is szednek a városrészben élők. 
Kép
Fotók: Parai Roland

Utcafásítási programot indítottak el a Győri kapuban a városrész önkormányzati képviselői, Hollósy András és Nagy Ákos. Az akció célja, hogy még egészségesebb és zöldebb legyen a városrész lakókörnyezete. Mintegy félmillió forint értékben húsz facsemetét – hárs-, szivar- és juharfákat – ültetnek el a Győri kapu 35-40. között, a Balázs Győző téren és az Andor utca felső szakaszán. 

Kép

– Szeretnénk egy élhetőbb és még zöldebb környezetet teremteni a Győri kapuban, hogy az itt élők még komfortosabban, még egészségesebb környezetben és körülmények között tudják élni mindennapjaikat. Bízunk benne, hogy komoly társadalmi összefogás valósulhat meg a Győri kapuban – hangsúlyozta Hollósy András.

Kép

Hozzátette, várják a városrészben élők jelentkezését, akik szeretnének csatlakozni a kezdeményezéshez. Észrevételeiket jelezhetik a Miskolci Városgazda Kft. munkatársainak, de akár személyesen az önkormányzati képviselőknek. 

Kép

Nemcsak fásítanak, a Szinva medrét is kitakarítják a városrészben. A Győri Kapui Kapuzörgetők civil szervezet csatlakozott a TeSzedd! országos szemétgyűjtési akciójához, a víz világnapja alkalmából vállalták, hogy mintegy másfél kilométeres szakaszon kitakarítják a Szinva medrét. 
 

Kép

- A városrészben élők nagyon büszkék a környezeti feltételekre, hiszen ez zöldebb terület, mint a város más részei. Közelben van a Szinva, viszont bizonyos időközönként ráfér a karbantartás. Vasárnap 14 órakor a Thököly utca hídjánál találkozunk az önkéntesekkel, és onnan haladunk felfelé a Szinva vonalán – tudtuk meg Lichtenstein Raymondtól, a Kapuzörgetők szakmai vezetőjétől. 

Kép

Mint Nagy Ákos önkormányzati képviselő fogalmazott, örömmel támogatják a Kapuzörgetők kezdeményezését. A faültetésen kívül lesz egy nagy volumenű szemétszedési és környezettakarítási akció is az ott élők bevonásával, ami a 12-es választókerületben kezdődik.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.