Ugrás a tartalomra

Zöldül a Vörösmarty városrész is

Létrehozva
Öt új gömbkőrist ültettek el csütörtökön a Hadirokkantak útján. A patak melletti területen korábban is voltak fák, de azok elpusztultak.

A terület önkormányzati képviselője a Városgazda munkatársaival pótolja a régi fákat. A belvárosi lakóövezetben a bérházak között nagy az igény a zöld területekre.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Nem ez az egyetlen hely a városrészben, ahol faültetés volt az elmúlt hetekben. Molnár Péter önkormányzati képviselő érdeklődésünkre elmondta, a múlt héten a Vörösmarty, illetve a Melinda utcában gyertyános tölgyeket ültettek el, a Szabó Lőrinc Általános Iskola udvarán pedig három fenyőfát.

Kép

– Azért is ültetjük ezeket a fákat, mert a sok panelház között jó, ha van némi zöld, oxigéntermelő növényzet – mondta.

Ez is érdekelhet

Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.
élelmiszergyűjtés_Miskolci_Egyetem_ml
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcÉletmód
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.
Képgaléria
KÓStoló - válogatott vizsgakiállítás a Telekiben
Művészeti KÓStoló a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban
MiskolcKultúra
A Kós Károly építőipari és kreatív technikum és szaképző iskola legtehetségesebb fotósnak, grafikusnak és keramikusnak készülő tanulóinak munkáiból nyílt kiállítás a Teleki Tárlat programsorozat keretében kedd délután.
Bérczes Botond Bielsko-Bialában
MiskolcSport
Egymásnak adják a „kilincset” világbajnokságokra utazó miskolci versenyzők.