Ugrás a tartalomra

Látványos volt vasárnap a városi keresztút szertartása

Létrehozva
A nagyböjti városi keresztút szertartását vasárnap tartották meg a Szent Anna templomtól indulva. A hívek a hagyományoknak megfelelően a Mindszenti templomig vonultak.
Preview Image
Képgaléria Fotó: Beregi László

A keresztút (via crucis, via dolorosa) az a mintegy másfél kilométeres útvonal, amelyen a keresztény hagyomány szerint Jézus végigment a Golgotára vállán a kereszttel. Ma egy húsvét előtti, hagyományos egyházi szertartás neve, melynek a résztvevői Jézus nyomán végigjárják a Bibliai leírás szerinti stációit.

Kép

Ha templomokban végzik a szertartást, a hívek a falon lévő tizennégy stációképet látogatják körbe. A szabadban (hegyen) emelt keresztút tizennégy stációs kápolnából vagy oszlopból áll, és a Kálváriához vezet.

Kép

Miskolcon a keresztút szertartás résztvevői a Szent Anna templomtól a Mindszenti templomig gyalogoltak, tizenkét helyszínen meg-megállva, ahol imádkoztak, elmélkedéseket olvastak fel, útközben pedig nagyböjti és keresztúti énekek hangzottak el tőlük.

Ez is érdekelhet

Bérczes Botond Bielsko-Bialában
MiskolcSport
Egymásnak adják a „kilincset” világbajnokságokra utazó miskolci versenyzők.
Elindult a távfűtés Miskolcon, de több társasházban még várni kell a melegre
Miskolc
Miért nincs még fűtés néhány miskolci társasházban?
Extázis Uncut - Miskolc Filmklub és közönségtalálkozó
MiskolcKultúra
Az Extázis Uncut című magyar zenés akció drámát mutatják be október 16-án, 17 órakor, a Miskolc Filmklub – Sorsfordító helyzetek filmsorozat keretében. A nézők a vetítést követően moderátor vezetésével közös beszélgetésen vehetnek részt.
A "Hétszázát!" - történelmi emlékmenet Miskolcon Nagy Lajos tiszteletére
MiskolcKultúra
I. Nagy Lajos király születésének 700. évfordulója alkalmából rendezik meg október 17-én, szombaton a belvárosban a „Hétszázát!” történelmi emlékmenetet.