Ugrás a tartalomra

Párban jár a segítség – civil véradás

Létrehozva
A civil szervezetek és a tettre kész emberek képesek arra a varázslatra, hogy olyan megfoghatatlan dolgokból, mint a jóakarat és az együttérzés kézzelfogható eredményeket hozzanak létre. Ennek jegyében szerveznek véradást két alkalommal két helyszínen.
Kép
Forrás: promenad.hu

A megyei civil információs centrum feladatokat ellátó Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) csatlakozik a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága és az Országos Vérellátó Szolgálat által kezdeményezett országos civil véradáshoz. Az ERKE a Miskolci Területi Vérellátóval, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzattal, a Magyar Cserkészszövetség II. Cserkész Kerületével, valamint a Célpont Közösségi Térrel együttműködve „Párban jár a segítség – civil véradás” címmel szervez megyei szintű programot, ami a jóakaratú polgárok és civil közösségek társadalmi értékét jelképezi.

A civil szervezetek és a tettre kész emberek képesek arra a varázslatra, hogy olyan megfoghatatlan dolgokból, mint a jóakarat és az együttérzés kézzelfogható eredményeket hozzanak létre. Sőt még azt is képesek elérni, hogy e varázslat kétszeresen hasson. Építse azokat is, akik tenni és segíteni akarnak, illetve azokat is, akik az eredményekből részesülnek.

Április 10-én délelőtt 9 és 12 óra között a megyeháza Rákóczi-termében lesz véradás, másnap pedig délután fél 2-től fél 5-ig a Célpont Közösségi Térben (Arany János u. 29). A véradók életet mentenek. Ám – mert a segítség párban jár – mindenki, aki a véradásra jelentkezik, egyúttal egy kisebb, de fontos szolgálatot végző közösséget is támogatni fog. Az ERKE saját forrásból minden véradó után 500 Ft pénzbeli adományt juttat el egy civil közösségnek. Ezt az adományt az a közösség kaphatja meg, amelyikre a helyszíneken a legtöbb véradásra jelentkező szavaz. A véradásra jelentkezők személyesen is jutalomban részesülnek.

Ez is érdekelhet

Extázis Uncut - Miskolc Filmklub és közönségtalálkozó
MiskolcKultúra
Az Extázis Uncut című magyar zenés akció drámát mutatják be október 16-án, 17 órakor, a Miskolc Filmklub – Sorsfordító helyzetek filmsorozat keretében. A nézők a vetítést követően moderátor vezetésével közös beszélgetésen vehetnek részt.
A "Hétszázát!" - történelmi emlékmenet Miskolcon Nagy Lajos tiszteletére
MiskolcKultúra
I. Nagy Lajos király születésének 700. évfordulója alkalmából rendezik meg október 17-én, szombaton a belvárosban a „Hétszázát!” történelmi emlékmenetet.
A Kamarás Kupán jártak a berlini hősök
MiskolcSport
Kosárlabda: kedden befejeződött a megyeszékhely egyik legnagyobb hagyományú tornája.
Változik a közlekedés rendezvény miatt szombaton
Miskolc
Október 17-én, szombaton katonai felvonulást tartanak a belvárosban. A rendezvény miatt napközben villamospótló autóbuszok közlekednek a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között, valamint a térségben közlekedő autóbuszok terelt útvonalon és megállóhely-módosítással járnak.