Ugrás a tartalomra

… hogy mindenkihez eljusson a Biblia üzenete

Létrehozva
A hangos bibliát is le tudja játszani az a készülék, amit látássérültek kaptak a Bartimeus Egyesülettől. A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén megyei egyesületének tagjai között 60 ingyenes lejátszót osztottak szét.

Miklós Tibor 8 éve veszítette el a látását. Egy református misszióhoz tartozó egyesületet alapított, és barátaival összefogott, hogy másokon segítsen. Több mint 60 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei látássérült embernek osztott ki egyszerűen kezelhető készüléket, hogy mindenkihez eljusson a Biblia üzenete.

Kép
Fotó: Mocsári László

– Az audio bibliát a zsebünkben hordozhatjuk, bármikor, akár utazás közben is hallgathatják a látássérültek. Ez véleményünk szerint segít a hitéletben és az egészséges énkép kiformálásában is – fogalmazott a Bartimeus Egyesület elnöke, ismertetve azt is, hogy céljuk a magyarországi és közép-európai vakok és gyengén látók számára is elérhetővé tenni a keresztény programokat.

Kép

Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke hozzátette: nemcsak a hitélethez, de a kultúrához való hozzáférést is elősegítik. Ismertette, az eszközökhöz a látássérült egyesületi tagok juthatnak hozzá, előzetes regisztrációt követően.

A Messenger készülékkel a hangos bibliát lehet hallgatni, SD memóriakártyával pedig mp3 lejátszóként és rádióként is működik.

Ez is érdekelhet

Avas busz
Hétfőtől máshol állnak meg a buszok az Avason
Miskolc
Több autóbusz-megállóhelyet is áthelyeznek az Avas területén.
Speciális hosszú túrát szerveztek a Szent István-barlangba
Exkluzív kaland a föld alatt Lillafüreden
MiskolcÉletmódSzabadidő
Speciális hosszú túrát szerveztek a Szent István-barlangba vasárnap. Így ünnepelték a barlangok világnapját.
Balázs Győző Református Gimnázium színházi táncos szakának 9. évfolyamos növendékei Európa-bajnok
Európa-bajnokok lettek a miskolci lányok
MiskolcSport
A Balázs Győző Református Gimnázium színházi táncos szakának 9. évfolyamos növendékei Európa-bajnoki címet szereztek a múlt hétvégén Balatonfüreden - adta hírül az iskola.
Lezárult a vizsgálat a miskolci plakátokon megjelent pap ügyében
MiskolcEgyház
Lezárult az Egri Főegyházmegye vizsgálata a Miskolcon plakátokon megjelent, kiskorút érintő vádak ügyében.