Ugrás a tartalomra

Figyelem: megálló-áthelyezés

Létrehozva
Az MVK Zrt. közleményében hívja fel a figyelmet az alábbi közlekedési információkra:

Megálló-áthelyezés a Derkovits utcán

Április 12-én, pénteken 9 órától a Derkovits utca buszmegállót néhány méterrel hátrébb helyezik a Görgey Artúr utca irányába. Az ideiglenes változás az Avas kilátó irányába közlekedő 35-ös, illetve a Tampere városrész irányába közlekedő 28-as, 280-as járatokat érinti.

Eggyel több 7-es járat érinti az áruházat

Az áruházi dolgozók kérésére április 14-től a menetrendben meghirdetett időpontokon felül a Felsőzsolcáról 22:22-kor induló 7-es autóbusz is érinti az Auchan Borsod áruházat, emiatt ez a járat nem áll meg a Keleti kapu megállóhelyen.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.