Ugrás a tartalomra

Megújult a József Attila Könyvtár

Létrehozva
A kulturális jóléthez ilyen beruházások kellenek - fogalmazott Kiss János alpolgármester a felújított József Attila Könyvtár átadó ünnepségén. Az épületet az elmúlt egy hónapban kifestették, valamint kicserélték a bútorokat és a polcokat is. A munkákhoz 3,5 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert az intézmény, amit 2 millió forint saját forrással egészített ki.
Kép
József Attila Könyvtár
Fotó: Parai Roland

Február elején 30 ezer könyv került dobozokba a József Attila Könyvtárban. A szakemberek belső felújításba kezdtek: a villamoshálózatot tavaly ugyan már felújították, és a tetőt is szigetelték, de az épületben akkor nem volt festés, csak takarítás. Legutóbb csaknem negyven évvel ezelőtt volt ilyen nagy renoválás.

Kép
József Attila Könyvtár

- A könyvtár felújítása előtt elavult polcrendszerek voltak, amik sajnos balesetveszélyt vonzottak volna magukkal. A festésre nagyon nagy szükség volt, a mosdók felújítása illetve a lépcsőház felújítása is esedékes volt, hiszen a 70-es évektől nem volt kifestve a könyvtár – mondta el Dávidné Szekeres Szilvia, a József Attila Könyvtár könyvtárosa.  Az intézmény a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert 3,5 millió forintos támogatást, amelyet 2 millió forint saját forrással egészítettek ki. Ennek köszönhetően a teljes könyvtár szakmai bútorzat megújult, minden régi polc és bútor kikerült, jelentős mennyiségű selejtezést is végeztek el a kollégák. 

Kép
József Attila Könyvtár

A felújítással április elejére készültek el, pénteken már együtt ünnepeltek a városrészben élő óvodások, iskolások és idősek. Kiss János alpolgármester egy újabb kulturális beruházásként tekint a befejezett munkákra.

Kép
József Attila Könyvtár

- Ahhoz, hogy általános városi jólét legyen Miskolcon, kulturális jólét is kell. Ehhez pedig szükségesek az olyan fejlesztések, mint amilyen a Szentpéteri kapuban található könyvtárban is megvalósult – fogalmazott Kiss János. Hozzátette, a kulturális beruházások sokfélék lehetnek, számos területre irányulhatnak: infrastruktúrára, egy-egy gyűjteménynek a megszerzésére, vagy fejlesztésére is.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.