Ugrás a tartalomra

Már a nyolcadik park is elkészült az avasi újszülötteknek

Létrehozva
Hatvanegy fát ültettek az avastetői sportpályán szombat délelőtt a helyiek. Ez már a nyolcadik újszülött park lett az Avason, Fodor Zoltán önkormányzati képviselő körzetében, aki maga szervezi évek óta a faültetéseket.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Az Avason lakók közül hatvanegy gyermek született tavaly. Nekik készült a mai újszülött park úgy, hogy mindenki név szerint kapott egy fát, amit szülei, nagyszülei és szakemberek segítségével elültethetett a sportpálya melletti zöld területen. Itt már két másik újszülött park is van, de az Avason ez már a nyolcadik.

Kép

Fodor Zoltán azt mondta, nyolc évvel ezelőtt találta ki, hogy a körzetében született gyermekek tiszteletére emlékfát ültet a szülőkkel együtt. – Azért pont faültetést gondoltam ki, mert amikor a gyerekek megnőnek, ki tudnak jönni a saját fájukhoz, akár meglocsolni. Az első fák elültetői ma már nyolcévesek, szoktam látni, ahogy kisétálnak apukával, anyukával vagy éppen a nagyszülőkkel, hozzák a kis locsolójukat, vesznek vizet a kútról és megöntözik a fákat, amiket egyébként én magam is locsoltatok – mondta a képviselő, aki hozzátette, idén hamarabb ültették el a fákat kertészek javaslatára, és folytatni kívánja a jövőben is ezt a közösségi programot, mert nagyon nagy népszerűségnek örvend.

Kép

Az ünnepségen verset mondott egy avasi diák, valamint rövid műsort adott a Twist Oliver Kórus utódja. Az ültetés után pedig megvendégelték egy-egy szelet tortával a gyerekeket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.