Ugrás a tartalomra

Felavatták a Jókai lakótelep felújított kosárlabdapályáját

Létrehozva
8 millió forintból újult meg a Jókai lakótelep kosárlabdapályája. Korszerűbb, modernebb, és a hivatalos B33-as pálya szabványméreteinek megfelelő lett a pálya, amit hétfő délután edzéssel avattak fel a Miskolci Sportiskola ifjú tehetségei.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Edzéssel avatták fel a Jókai lakótelep kosárlabdapályáját, mely a Miskolci Sportiskola edzésein kívül a lakótelep fiataljai számára biztosít gyakorlási lehetőséget. Április 23-ától, keddenként a MEAFC egyik edzője nyílt edzéseket tart majd az új pályán – 17 órától 18 óráig, ingyenesen – azok számára, akiket érdekel ez a sportág, és szeretnének egy profitól tanulni – tudtuk meg Kiss János alpolgármestertől, aki hozzátette: így a lakótelep fiataljai megismerkedhetnek a sport szépségeivel, és ráhangolódhatnak a kosárlabdára az új, 8 millió forintból felújított pályán.

Kép

– A sportból egészség, csapatszellem, és közösség lesz – emelte ki a sport népszerűsítésének fontosságát az alpolgármester. – Ez egy hivatalos szabványméretnek megfelelő B33-as pálya. Magyarország pedig a B33-ban a világ élmezőnyében van, így minden lehetőséget meg kell teremtenünk az utánpótlás-nevelésre – hangsúlyozta.

Korábban itt egy aszfaltozott pálya volt, ami egyszerre töltötte be a kosár- és a focipálya funkcióját. Ezt felújították, új, műanyag borítással fedték be, és egy új plexipalánkot is felszereltek. – Képviselői keretemből én is támogattam ennek a „sportszigetnek” a megalkotását: a pálya melletti pingpongasztalt átcsiszoltattuk, felújíttattuk, és kültéri hálót helyeztettünk el rajta – részletezte.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Ez már a második ilyen beruházás, ami a közelmúltban Kiss János alpolgármester körzetében valósult meg: már a Bársony János úton is korszerű kosárlabdapálya várja a sportolni vágyókat. „Kötelezettségünk infrastruktúrát fejlesztenünk, amikor a sport népszerűsítése a célunk, mert a szépen felújított pályák vonzzák be a fiatalokat” – hangoztatta az alpolgármester.

A Jókai lakótelep kosárlabdapályájának felújítása 8 millió forintból valósult meg a Kosárlabda Szövetség támogatásával. A pálya felújítására nyert pályázatot pedig a Miskolci Sportiskola nyerte el.

Kép

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.