Ugrás a tartalomra

Különleges műtárggyal gyarapodott a Diósgyőri vár

Létrehozva
Egy méltatlanul félreismert uralkodó – Luxemburgi Zsigmond – állt a Diósgyőri vár harmadik tudományos konferenciájának középpontjában, aki Nagy Lajos vejeként lépett a trónra, majd német-római császárként a nemzetközi politika egyik irányítója lett. Erről a dicső korról tanúskodik az a tárgy, amely a Diósgyőri várba érkezett, április 17-én. Egy aranyozott, ezüst gótikus kehely, mely egy Velencéből származó technikával, sodronyzománccal van díszítve. A talpába vésett felirat szerint egykor a diósgyőri eklézsia tulajdona volt.
Kép

A kivételes antikvitás a 15. századból maradt ránk és a Hermann Ottó Múzeum gyűjteményéből érkezett a királynék várába. Az ötvöstechnika, mellyel díszítették Velencében alakult ki. Magyarországi elterjedése a szoros magyar-olasz kapcsolatokkal, különösképpen Zsigmond velencei háborújával, és gyakori itáliai tartózkodásával magyarázható. Szeptember végéig azok, akik ellátogatnak a Diósgyőri várba, miközben bebarangolják a termeket, megnézhetik a gótikus kelyhet is – tájékoztatta portálunkat Almási Beatrix, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. kommunikációs menedzsere.

Preview Image

Az április 17-ei konferencián a téma legkiválóbb szakértői emlékeztek a Luxemburgi Zsigmond 50 éves uralkodására és arra a korra, amelyben élt. Személyében az újkor küszöbén álló Európa energikus formálóját tisztelhetjük. Ő ajándékozta először a Diósgyőri várat hitvesének, Cillei Borbálának, s ettől kezdve nevezték Diósgyőrt a „királynék várának”, a „királynék jegyajándékának”.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.