Ugrás a tartalomra

Táncoló fotók egy átgondolt művésztől – megnyílt a Horizont táncfesztivál

Létrehozva
Éder Vera kiállításával nyílt meg a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál a Miskolci Nemzeti Színházban szerdán. A tárlatot Szőcs Artur ajánlotta, aki a kiállító művészről elmondta, átgondoltan csinálja a szakmáját, nemcsak sodródik az árral.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Egy kiállításon az a legfontosabb, hogy az ember ihletet kapjon belőle – tartja Szőcs Artur, a Miskolci Nemzeti Színház színész-rendezője. – Én, amikor beléptem ebbe a terembe, eszembe jutott, hogy szívesen megrendezném a West Side Storyt vagy a Vérnászt. Nekem megmozdulnak ezek a képek, elindul a fantáziám – mondta Szőcs Artur.

Kép

Éder Verának, mint mondta, komoly kötődése van a színházhoz és az Avashoz is. A képek ugyanis ott készültek. – Miskolcon nőttem fel, s habár már Budapesten élek, régóta szerettem volna kivinni a táncosokkal készült munkáimat a műteremből. Úgy álmodtam meg, hogy az Avasra. A két nap alatt fotózott műveken a Szentivánéji álom koreográfiájának alapjait láthatja a közönség – mondta a fotóművész.

Kép

A kiállításmegnyitó egyben a harmadik alkalommal megrendezett Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál megnyitója is volt. Ebből az alkalomból Kozma Attila, a Miskolci Balett vezetője mondott rövid beszédet. – Fontos feladata egy városnak, hogy különböző stílusú és műfajú fesztiválokat rendezzen. Remélem, a tavalyi évekhez hasonlóan idén is sokan fogják látogatni az előadásokat. Mi a kortársból táplálkozunk, ez a fesztivál pedig táptalaj nekünk – összegzett Kozma Attila.

Preview Image
A kiméra gyöngyei című darabból képgaléria! Fotó: Mocsári László

Az április 24-27. között zajló találkozóra a Miskolci Balett neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg idén is, akiknek színvonalas produkciói a kortárstánc legújabb trendjeit, különleges irányait képviselik, így az érdeklődők egy sűrített képet kaphatnak a kortárstánc mai világáról.

Ez is érdekelhet

Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.
Képgaléria
Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.