Ugrás a tartalomra

Mozgássérült idős asszonyt mentett ki a tűzből egy pénzügyőr

Létrehozva
Égő lakásból mentett ki egy mozgássérült idős asszonyt egy szolgálatból hazafelé tartó pénzügyőr Miskolcon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársa éjszakai szolgálatát követően, a hazafelé vezető úton figyelt fel az egyik szomszédos házból kiömlő fekete füstre. Bement a lakásba és az ott lévő mozgássérült idős asszonyt kivitte az utcára, majd áramtalanította az épületet.
Kép
Képünk csak illusztráció Forrás: shutterstock.com

A miskolci ház emeletén lévő konyhában csaptak fel a lángok. Az ott lévő bútorok kezdtek el égni. A pénzügyőr látva a házból kiömlő fekete füstöt, azonnal berohant a nyitott ajtón keresztül, hogy segítséget nyújtson a bennrekedteknek. Elsőként a mozgáskorlátozott idős asszonyt hozta ki a házból, majd miután az asszonyt biztonságban tudta, visszament, és egy idős férfit és egy fiatalabb nőt is kikísért a házból. Ekkorra már egybefüggő fekete füst borította a ház földszintjét is. Az időközben kiérkező tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat, így a tűz nem terjedt tovább.

A NAV munkatársát, Matusz Gábort az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság és Sors László, NAV-ot vezető államtitkár is kitüntette.

Ez is érdekelhet

Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.
Képgaléria
Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.