Ugrás a tartalomra

„…öltözzetek új ruhába, anyák napja hajnalára, illatosan!”

Létrehozva
Május első vasárnapja az édesanyáké. Ezen a napon köszöntjük azokat a nőket, akik életet adtak nekünk, akikhez bármikor, bármilyen problémával fordulhatunk, legyünk akár 5, 15, vagy 55 évesek. Már óvodás korunk óta tudjuk, hogy létezik ez a jeles nap, de azt, hogy a története milyen régre nyúlik vissza, már sokkal kevesebben tudják.

A különböző országokban más és más napokon ünneplik ezt a jeles napot: a legtöbb országban májusra esik ez a nap, ezen belül is a legtöbb helyen május második vasárnapjára. Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat.

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére.

Az 1600-as évekre Angliában is elterjedt az anyák tiszteletére megrendezett nap. Ilyenkor a családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét.

Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével. 1907-ben a philadelphiai Anna Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Jarvis a célját 1914-ben érte el. Európában a virágkereskedő szervezetek, propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, melynek hatására ez az ünnep gyorsan népszerűvé vált kontinensünkön is.

Kép

Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából. A legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az anyák napja országos bevezetésére. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját.

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt lapjában így írt a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó anyák napját, ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét, és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.”

A legelterjedtebb szokás, hogy anyák napján virágokkal köszönjük meg édesanyáink gondoskodását. Bodnár Ildikó, a Mákvirág Virágüzlet üzletvezetője úgy fogalmazott: május első vasárnapjához közeledve minden fajta virágot keresnek. – Leginkább a bokrétajellegű csokrokat keresik, a vidám, tavaszi összeállításokat, melyekhez ajándéktárgyakat, kártyákat is szeretnek vásárolni – mondta. Továbbá kifejtette: szeretik a cserepes virágokat is, amiket kis kosarakba rendeznek. Keresik még a hortenziákat, a harangvirágokat is, valamint az évelő növényeket is, mint az orchidea, fokföldi ibolya, vagy a korallvirág – fogalmazott.

A boltvezetőtől azt is megtudtuk, az igazán nagy dömping szombat, vasárnap lesz a virágárusoknál.

Ez is érdekelhet

Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.
Képgaléria
Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.