Ugrás a tartalomra

Megkezdődik a LÁEV miskolci végállomásának fejlesztése

Létrehozva
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban a Kassai Gyermekvasúttal közösen még 2017-ben támogatást nyert el a kassai kisvasút és a miskolci Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) fejlesztésére. A LÁEV korszerűsítésének egyik fő eleme a Miskolc-Dorottya utca állomás utasforgalmi tereinek felújítása.
Kép

A miskolciak és a hazai kisvasút-barátok által közismert, 1978 óta üzemelő végállomás jelenlegi formájában már csak pár napig fogadja az utasokat, az átépítés ugyanis május 13-án hétfőn kezdődik. A munkák idején a kisvonat természetesen közlekedik, továbbra is Miskolc-Dorottya utcáig, változatlan menetrenddel. A vonatokra azonban fel-, illetve azokról leszállni az állomás Előhegy utca felőli végénél kiépített ideiglenes peronról lehet, ami a jegypénztártól a vágányokkal párhuzamos járdán közelíthető meg. A jegypénztár a munkák idején előreláthatólag szintén folyamatosan üzemel majd.

Az állomás fejlesztése keretében új, emelt szintű peron épül, megújul és különféle látványelemekkel egészül ki a villamos felőli utasfogadó tér, valamint az állomás teljes területén új térvilágítás létesül. Az év második felében befejeződő hiánypótló beruházásnak köszönhetően az üzemeltető ÉSZAKERDŐ Zrt. szándéka szerint a létrejövő új közösségi tér a LÁEV egyre inkább növekvő utazóközönségén túl a környéken élők kifejezett előnyére is szolgál majd.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.