Ugrás a tartalomra

Két hétre lezárják a Keleti pályaudvart májusban

Létrehozva
Zárva tart május 13-tól 26-ig a Keleti pályaudvar karbantartás miatt. A lezárás idején a vonatok nem érintik a Keletit, minden járat induló- és végállomása más pályaudvarokra és állomásokra kerül át.
Kép
Forrás: 24.hu

A Nyugati és a Déli pályaudvar, valamint a peremkerületi állomások maximális kapacitását felhasználva a vonatok érkezésére és indítására a vasúttársaság olyan menetrendet alkotott, amit összehangolt a Kelenföld-Pusztaszabolcs és a Rákos-Hatvan vasútvonal felújításának idejére bevezetett közlekedési renddel.

A lezárás érinti a többi közt a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs, a Budapest-Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely, a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza, valamint a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalat.   

Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, május 12-én lehet utoljára használni a Keleti pályaudvart. – Legkorábban május 27-én vehetik újra igénybe az utasok. Ez alatt az időszak alatt két típusú munkálatot végeznek a szakemberek. Egyrészt a vonatközlekedéssel összefüggőt, másrészt pedig olyat, ami az utasok kényelmét szolgálja.

A kommunikációs igazgatója részletezte, a két hét alatt javítják a vasúti pályát a pályaudvar teljes hálózatán, és a csarnok egész területén újraaszfaltozzák az utasperonokat. Karbantartják a teljes állomás felsővezeték-hálózatát, a biztosítóberendezést, az energiaellátási hálózatot és a térvilágítást. Új utastájékoztató LED-kijelzőfalat telepítenek a csarnokba, lebontják a használaton kívüli, egykori büféket, pavilonokat, kicserélik a padokat, a szemeteseket és az utastájékoztató piktogramokat. Helyreállítják a károsodott falakat a csarnokban és az utasforgalmi területeken. Virágosítják és rendezik a főbejárat, valamint az oldalsó kapuk közelében lévő zöldterületeket.

Loppert Dániel  elmondta, a Keleti pályaudvar Nemzetközi jegypénztárát lehet használni a felújítási munkálatok ideje alatt is. – A lenti pénztár és a kormányablak azonban zárva tart majd. Kevés változás történik abban a tekintetben, hogy aki Miskolcra szeretne eljutni Budapestről, annak a vonatpótló autóbusza ugyancsak a Verseny utcából indul, mint ahogy most is. Erről aztán Hatvannál tud majd átszállni vonatra – mondta a kommunikációs igazgató, aki felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes felkeresni az alábbi honlapot minden utazónak indulás előtt: www.mav.hu/keleti.

A Keleti pályaudvar teljes lezárásakor olyan előre tervezett karbantartási munkákat végeznek a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton és a peronokon, amelyeket csak akkor lehet kivitelezni, ha szünetel a vonatforgalom.

Több mint százan dolgoznak majd a szerelési munkákon, amelyekhez több munkagépet, vasútüzemi és közúti járművet is igénybe vesznek. A munkák eredményeként a Keleti pályaudvaron „javul a különböző berendezések működése, jelentősen csökken a meghibásodások száma”. Úgy folytatták: a vasúti pályán végzett munkáknak köszönhetően megelőzhető lesz a sebességkorlátozások bevezetése, javul a menetrend, csökken a műszaki üzemzavarok száma.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.