Ugrás a tartalomra

Bárki bankszámláját zárolhatják, ha nem azonosítja magát

Létrehozva
A pénzintézetek ügyfeleinek azonosítaniuk kell magukat június 26-ig, mert ellenkező esetben zárolják a számlát – figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 csütörtöki műsorában.

Binder István emlékeztetett: az intézkedés uniós, illetve hazai jogszabály alapján vált szükségessé a pénzmosás, illetve a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem érdekében. Az azonosítás, az okmányok másolása néhány percet vesz igénybe, illetve az ügyfeleknek nyilatkozni kell arról, hogy nem kiemelt közszereplők, mert rájuk többlet előírások vonatkoznak – tette hozzá.

Mint elmondta: az azonosítási kötelezettség jellemzően azokra vonatkozik, akik az elmúlt két évben nem jártak személyesen a bankjuknál. A többiek adatait ugyanis időközben valószínűleg egyeztették. Ugyanakkor az adatközlés postán, illetve e-mailen is megoldható. Utóbbi feltétele, hogy a dokumentumok a banknál bejelentett e-mail-címről érkezzenek – fűzte hozzá.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a számlához tartozó csoportos beszedéseket, az adategyeztetés hiányában is teljesítik a bankok, azonban egyedi utalásokra vagy pénzfelvételre nem lesz lehetőség.

(Címlapképünk csak illusztráció!)

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.