Ugrás a tartalomra

Majálist tartottak Hejőcsabán, a kastély parkjában

Létrehozva
Kastély majális elnevezést kapta az a rendezvény, ami a Bárczay Kúria udvarán várta főleg a gyerekeket egy kis könnyed közös szórakozásra. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház már évek óta virágzik, most vasárnap virágcsomagot is ajándékoztak az első ötszáz helyszínre érkezőnek.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Valódi majálisi hangulatot varázsoltak a hatalmas fák árnyékában meghúzódó kertbe a szervezők, a Bárczay Alapítvány Miskolc és Környéke Fejlesztéséért képviselői. A majálisozókat Csöbör Katalin köszöntötte. – Vasárnap délelőtt vannak, akik templomban vannak, mások pedig eljöttek ide szórakozni. A legfontosabb, hogy tartozzunk egy közösséghez, erősítsük egymást, egységben legyünk. Pénteken Gulyás Gergely előadásán vehettem részt, tegnap a református egység napján voltam Debrecenben, mindkét helyen egységet mutattunk. Ezren érkeztek Kárpátaljáról, hogy erősítsék a református egységet. Nekünk nagyon fontos, hogy itt a hejőcsabaiak, a miskolciak erősítsék egymást, mert együtt, közösen hegyeket tudunk megmozgatni. Azért, hogy nemzetünk egységes maradjon, mindenkinek tenni kell – összegzett az országgyűlési képviselő, aki úgy nyilatkozott, a hejőcsabai közösség híres az összefogásról.

Kép

Volt ugrálóvár és csúszda is a gyerekeknek, akiket, már csak egy hét, és ünneplünk a gyermeknapon. Míg a bátrabbak hajmeresztő mutatványokkal kergették őrületbe szüleiket a csúszdán, addig a koruknál fogva tapasztalatlanabbak a kisebb ugrálóvárat választották a tombolásra.

Kép

Czellár Andrásné nem hejőcsabai. – Láttam a rendezvény plakátját, és mivel közeleg a gyermeknap, gondoltam, szórakozunk egyet az unokámmal. Valamikor a lányom itt készített tűzzománcot, így vonzódunk ehhez a kultúrházhoz.

Kép
A gyerekeknek még az emberekkel teli természetes környezetben sem kellett kilépniük a virtuális világból, ha nem akarták

A fiatalabbak arcfestést kértek, míg a nagyobbak a szolid „tetoválások” mellett döntöttek, ami a karjukon díszelgett. Állatsimogatóval is várták a gyerekeket. Nem maradhatott el a vattacukor és a fagylalt sem, amire végre beköszöntött a jó idő. A sportladyk ikrekkel zumbázhattak ezen a napon, ha túl sok zsíros kenyeret, lángost vagy épp palacsintát ettek a büfében.

Ez is érdekelhet

Symphonic Salsa varázsolta el a miskolci közönséget
MiskolcKultúra
Különleges hangulatú crossover koncerttel lépett színpadra csütörtök este a Miskolci Szimfonikus Zenekar: a Symphonic Salsa esten a Klazz Brothers és a Cuba Percussion közreműködésével a klasszikus zene és a latin ritmusok találkoztak.
Tbiliszi kétszer, Nymburk és Baku
MiskolcSport
Nagy menetelés vár a Miskolci VSC cselgáncsozójára.
Újraaszfaltozzák Miskolc fő közlekedési ütőerét
Miskolc
Az állami utak mellett a miskolci közúthálózat aszfaltozásának is nekikezdenek a következő hónapokban.
Bemutatkozott az élvonalban
MiskolcSport
Mérföldkőhöz érkezett a miskolci labdarúgó játékvezető.