Ugrás a tartalomra

A játék összeköt! – Újabb befogadó játszótér épült Miskolcon

Létrehozva
Az Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Szeles utcai iskolájának udvarán avatták fel az új játszóteret hétfőn. Kriza Ákos polgármester beszédében úgy nyilatkozott, az együttgondolkozás egy újabb szép eredményt szült.

Kép

A szabadtéri játékpark megépítését a 2017-ben kibocsátott Nagykarácsony sorsjegyek bevételéből vállalta a Szerencsejáték Zrt., ami felelős állami vállalatként kiemelt hangsúlyt fektet a fogyatékossággal élő gyermekek integrációjának ügyére, ezért is csatlakozott 2015-ben az európai nemzeti lottótársaságokat tömörítő European Lotteries és az Európai Fogyatékosügyi Fórum közös megállapodásához, amely a fogyatékossággal élők társadalomba való beilleszkedésének elősegítését határozta meg kiemelt céljaként.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója elmondta, a befogadó játszótereket nem csupán a fizikai akadálymentesség teszi különlegessé. – Fontos a szemlélet is, amely mögötte van: az együttműködés és a képességek sokfélesége. Ezek a játszóterek épp úgy a csapatjátékra, a kooperációra építenek, mint ahogyan mi is a Szerencsejáték Zrt.-nél. Bízom benne, hogy a miskolciak és az Éltes Mátyás Módszertani Intézmény tanulói is örömmel használják majd. Mert vannak ügyek, amelyeket nem bízhatunk csak a szerencsére – hangsúlyozta Czepek Gábor.

Kép

Kriza Ákos beszédében hangsúlyozta, a mindennapok része az elfogadás, a tolerancia. – Több megváltozott munkaképességű embert alkalmaz Miskolc város önkormányzata és cégei, így például az erre speciálisan létrehozott MiProduktnál nyomdatechnikával, szabászattal foglalkoznak az ott dolgozók, vagy az önkormányzat jogi osztályán dolgozik egy summa cum laude végzett, látássérült fiatalember – mondta a város polgármestere. – Miskolcon az egységes ellátást az Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Módszertani Intézmény reprezentálja. Céljuk azonos a városéval: a gyermekek esélyegyenlőségének megteremtése, az adottságokhoz mért testi, szellemi és lelki fejlődés segítése, a családok támogatása. Társadalmi felelősségvállalásunkat még jobban előmozdítja, ha támogatást kapunk ehhez. Mint most, a befogadó játszótér megépítését finanszírozó Szerencsejáték Zrt.-től. Együttműködésünk megerősíti azt a meggyőződésünket, hogy együtt, közösségünk minden tagjára számítva előbbre juthatunk – nyilatkozta Kriza Ákos.

Kép

Az ünnepségen László István, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója visszaemlékezett az egy évvel ezelőtti megkeresésre. – Az ötlettel csaknem egy éve állt elő a Szerencsejáték Zrt. Mi pedig fontos célunknak tartjuk, hogy azt a kissé zárt világot, amit a fogyatékkal élők és nevelőik alkotnak, megnyissuk mások számára is.

Kép

A Nagykarácsony sorsjegy bevételéből 75 millió forint gyűlt össze. Miskolc a harmadik város volt országosan, Budapest és Veszprém után, ahol átadtak befogadó játszóteret. A már elkészült három inkluzív játszótér mellett idén további öt létesítmény átadására kerül sor.

Adámi Zsanett paralimpikon úszó, aki a Szerencsejáték Zrt.-nél dolgozik, elmondta, gyermekként csak a homokozó állt rendelkezésére, hogy vele egykorú társaival felszabadultan játszani tudjon.
 

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.