Ugrás a tartalomra

Csellótól az operáig, Miskolctól Bécsig

Létrehozva
Lőkös Dániel 2012 óta a Bécsi Állami Operaház kórusának tenoristája, így jelenleg Ausztriában él. Az mondja, visszatérni Miskolcra mindig ünnepi alkalom, amit időről időre megkoronáz egy-egy hazai fellépés is. Az opera világában elért eredményeiért idén Reményi Ede zenei díjjal jutalmazta a város.
Kép

Édesapja a Miskolci Szimfonikus Zenekar nagybőgőszólamát vezeti. Nagymamája, Herédi Éva, a Miskolci Nemzeti Színház operaénekese, majd később karmestere volt, akivel gyermekkorában sokat énekelt kedvtelésből. 

Kép

– Szerencsés vagyok, hogy zenész családban és zenész közegben nőttem fel. Eleinte csellistának készültem, azonban az éneklés egyre fontosabbá vált számomra. 21 éves koromban felvettek a Badeni Színház kórusába, majd két évvel később a bécsi Staatsoperbe. A munkahelyi sikerek mellett örömmel gondolok vissza nem európai szólókoncertjeimre is: Tajvanon, az Egyesült Államokban és Kanadában is álltam már színpadon – mondja Lőkös Dániel. 

Kép

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában gordonka szakon tanult. 2007-2010-ig volt a Zeneakadémia gordonka szakos hallgatója. Az énekléssel komolyabban ekkor kezd el foglalkozni. 2013-ban már szólistaként énekelt a Budapesti Állami Operaházban, a Wagner Maratonon, Verdi gálakoncerten Egerben, Újévi koncerteken Kanadában és az Egyesült Államokban, Tajvanon. 2015 nyarán a Salzburgi Fesztiválon, 2015-től a Bécsi Volksoperben is láthatja a közönség. 

Kép

Vienna Tenors néven barátaival – a Bécsi Állami Operaház lelkes operaénekeseivel – egy triót is létrehoztak. A három barát, az osztrák származású Roman Lauder, a koreai Woncheol Song és Lőkös Dániel számára legfontosabb cél, hogy örömet szerezzenek énekükkel. 2015-ben a három művész a Zenepalotában adott telt házas, nagy sikerű koncertet. 2017-ben a Miskolci Szimfonikus Zenekar meghívására zenésztársaival az újévi gálakoncerten is elkápráztatták a közönséget csakúgy, mint 2018 novemberében, amikor koncertjük – a hangulatról is sokat eláruló – a Dolce Vita címet kapta. 

– A család mindig óriási szerepet játszott az életemben, mindig támogattak és most is ők állnak az első helyen. Visszatérni Miskolcra mindig ünnepi alkalom, amit időről időre megkoronáz egy-egy hazai fellépés a külföldi kollégáimmal, vagy épp a szívemnek kedves Miskolci Szimfonikus Zenekarral – mondja Lőkös Dániel.

Ez is érdekelhet

Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.
Újra dobogóra állhatott Vincze Réka
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Hamarosan ismét nemzetközi színpadon szerepelhet.