Ugrás a tartalomra

Tizedszer is Dunán innen Tiszán túl

Létrehozva
A Kárpát-medencei program utolsó elődöntője lesz vasárnap a Művészetek Házában. Az elődöntőket a borsodi megyeszékhelyen kívül budapesti, Heves megyei, délvidéki, felvidéki, erdélyi és kárpátaljai helyszíneken rendezik. A szervezők célja, hogy a vetélkedő révén a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népköltészet és népzene csodálatos világát, s egy életre kötelezzék el magukat a magyarság értékei mellett.

Kép

A Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület meghirdette a „X. Dunán innen Tiszán túl” címmel induló versenyt, amire Kárpát-medencei gyermekeket és fiatalokat vártak. A megmérettetés célja a tehetségek felkarolása mellett az is, hogy a művészet és a magyarság értékeit népszerűsítse a fiatalok körében. A verseny középpontjában a népi műfajok állnak, négy kategóriában: népmese, népzene, népdal és néptánc.

A verseny több helyszínen zajló fordulóit áprilistól májusig szervezte meg az egyesület. Ezekről kategóriánként egy-egy versenyző juthat tovább a döntőbe, egy tanuló pedig több versenyágban is nevezhetett.

Az elődöntők helyszínei között a miskolcin kívül szerepel budapesti, Heves megyei, délvidéki, felvidéki, erdélyi és kárpátaljai. Miskolcon vasárnap lesz az előválogató a Művészetek Házában. A zsűri tagjai között helyet foglal Sebestyén Márta énekes.

A döntő nyerteseinek jutalma könyv, CD, és még sok értékes nyeremény. A Miskolci Kulturális Központ különdíjként felajánlotta, hogy a győztesek felléphetnek számos miskolci népművészeti és hagyományéltető nagy rendezvényen. A döntő részvevői a tavalyihoz hasonlóan a Miskolctapolcai Barlangfürdőben pihenhetik ki a verseny izgalmait.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.