Ugrás a tartalomra

A gyermeknapok csúcspontja a gulyásparti a Százszorszépben

Létrehozva
Hagyományos gulyáspartiját tartotta meg a Százszorszép Óvoda pénteken. Ötven dolgozó fogadta a háromszáz szülőt, akik között bőven volt visszatérő vendég. A gyerekek pedig nem értek rá enni a gulyásból, hiszen sok játszani valójuk volt.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Egész héten erre a napra készültek a programsorozattal, ami hétfőn kezdődött. Szőnyi Márta intézményvezető elmondta, terveztek homoképítő versenyt a kirándulások mellett. – Ezekkel szeretnénk színesebbé tenni az óvodai napokat ebben az időszakban, éppen a gyermeknapot megelőző héten. A gyerekek nagyon élvezik a különféle programokat. A gulyáspartin van ugrálóvár és zenés műsorok, az óvónénik mindig készülnek valami meglepő produkcióval.

Kép

A családi napon a gyerekeknek nincs idejük gulyást enni – ezt már Oláhné Rácz Ilona óvónő mondta el, aki huszonöt éve dolgozik az óvodában. – A szülők örülnek, ha a gyerek egyáltalán megkóstolja az ételt a sok finomság mellett. Ráadásul a szabad játéktól nem érnek rá ilyen felesleges dolgokra – mondta nevetve az óvónő, aki elárulta, ötvenen dolgoznak az intézményben.

Kép

Ebben az évben több mint kétszáz gyermek járt a Százszorszép Óvodába, a jelenlévők nagyobb testvéreikkel együtt énekelték az intézmény indulóját, miközben lufikat engedtek a magasba.

Kép

Bernasconi-Bus Katalin nagy fia, Leonardo tíz-, lánya, Emilia már hétéves, a család azonban szívesen jön el a gulyáspartira. – Nagyon jó csapatszellem van itt, a régi szülők is szívesen járnak vissza, hogy újra találkozzanak egymással, meg jó látni, ahogy a gyerekek újra egymásra találnak.

Kép

Túrmezei-Szép Kata már tizenkettedik alkalommal vesz részt az összejövetelen. Gyerekét, Ármint alig bírja odahívni magához, a kisfiú olyan felszabadultan játszik. – Zoéval, Danival és Endivel barátkozom. Szeretjük az ugrálóvárat és a csúszdát, sok gumicukrot eszünk, és összebarátkozunk a cuki kisbabákkal, akik majd biztos ide fognak járni – mondta a kisfiú.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.