Ugrás a tartalomra

Hétfőn indul a Gyermek Borsodi Fonó

Létrehozva
A helyszín ezúttal is a Diósgyőri vár, ahová péntekig várják a legkisebbeket.
Kép

Évek óta hagyomány, hogy ez a rendezvény előzi meg a Borsodi Fonót, amely idén június 8-án és 9-én immár 23. alkalommal tölti meg élettel a Diósgyőri várat.

A programok kimondottan családiasnak ígérkeznek, így a gyerekeknek és a felnőtteknek is remek kikapcsolódás lesz. Almási Beatrix kommunikációs menedzser ismertette: a kis színpadon váltják egymást a fellépők a latintól a popon át a fúvós zenekarig nagyon sokféle műfaj bemutatkozik majd.

A Vahúr csodát lát, a Magidom csak néhány a zenekarok közül, szombat este Rúzsa Magdi, vasárnap pedig a Kowalski meg a Vega ad koncertet. De aztán a nagy koncertek után sem kell hazamenni, hiszen a Vásártéren a Lui Big szolgáltatja majd a zenét az after partihoz.

A sötétedés után a Diósgyőri vár fényfestést kap, különféle motívumok elevenednek majd meg a vár falain.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.