Ugrás a tartalomra

„Szépítsük együtt lakókörnyezetünket"

Létrehozva
Virágba borult szombaton a Vörösmarty városrész. A Célpont Közösségi Tér előtt kedvezményes virágvásár nyílt, így biztos,hogy balkonszépségversenyre minden vörösmartys erkélye „kivirágozik”.
Kép

„Vörösmarty Város-Rész-Vétel programok" keretén belül a Vörösmarty városrészben élők az előzetes regisztráció alapján ajándék balkonvirágot kaptak – egy tő muskátlit és egy tő petúniát –, amellyel szépíthetik, virágosítják balkonjaikat. – Így még többen vehetnek részt majd a jövőben megrendezendő balkonszépségversenyben – fogalmazott Molnár Péter, önkormányzati képviselő.

Kép

– Legfőbb célunk a közösség építése és szépítése mellett, hogy a Vörösmarty városrész szebb legyen. Törekszünk a közterületek virágosítására is: fákat ültetünk és több mint 60 kandeláberre kerültek muskátlik – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak.

Kép

A program további részeként május 28-án (kedd) 16.30-tól  balkonkertészeti tippeket, gyakorlati tanácsokat hallgathatnak meg az érdeklődő városi hobbikertészek, a Kocsis Pál Kertbarátok Köre tiszteletbeli tagjától Regdán Imrétől.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.