Ugrás a tartalomra

Nézőpont: történelmi a magyar választás

Létrehozva
Történelminek nevezte a magyar európai parlamenti (EP) választást Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője vasárnap este az M1 aktuális csatorna választási műsorában.

Az idei magyarországi EP-választás rekord magas részvétellel zajlott le. Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 41,74 százaléka adta le voksát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Mráz Ágoston Sámuel elmondta, a nap folyamán készítettek egy telefonos közvélemény-kutatást. Ennek eredményeit 7 órakor, a szavazás végével közölték.

A Nézőpont a Fidesz-KDNP eredményét a 2009-es csúcs közelében, 56 százalékon mérte. Az MSZP és Demokratikus Koalíció küzdelmét nem tudták eldönteni, mindkét párt 10-10 százalékos a kutatás szerint. A Jobbik az előző EP-választáshoz képest rosszabbul szerepelt, 9 százalékot érhetett el. A kutatásból az is kiderült, hogy a Momentum 7 százalékos eredményt érhetett el, míg az LMP – 4 százalékkal – várhatóan nem került be az EP-be – közölte Mráz Ágoston Sámuel.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.