Ugrás a tartalomra

Egy tanár akarva-akaratlanul is formál

Létrehozva
Gyerekkorában sok kedves tanára volt, talán ezért is választotta ezt a pályát. Dr. Gergelyné Dr. Kemény Katalin pedagógusi és kutatási munkáját, keresztény értékrendű tevékenységét ismerték el idén Pedagógiai díjjal.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Dr. Gergelyné Dr. Kemény Katalin Sátoraljaújhelyen született, Miskolcra csak később került. Szerencsen dolgozott, mielőtt a megyeszékhelyen kapott állást. – Általános és középiskolai tanáraim kedvesek voltak számomra, ők példát jelentettek az életemben. Több tantárgyat is kedveltem, a magyart és a kémiát is, de végül a matematika és a földrajz mellett döntöttem. Ez a párosítás abban az időben elég rendhagyónak számított, csak Szegeden volt, így oda jártam iskolába. Meggyőződésem, hogy a matematika mindenhez társítható, a földrajz pedig betekintést ad mind a társadalom-, mind a természettudományokba. – Nagyon szeretek a Fráterben dolgozni, az iskola értékrendje azonos az enyémmel – hangsúlyozza Gergelyné Kemény Katalin. 

Kép

Az újraindulás utáni első tanévtől, 1992-től tagja a Fráter György Katolikus Gimnáziumnak. Mindig fontosnak tartotta az önképzést, számos konferencián és továbbképzésen vett részt. Önálló kutató munkát is folytatott, aminek eredményeképpen doktori címet szerzett. Nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, a tanórákon kívül is szinte napi rendszerességgel foglalkozik diákjaival. Eredményes felkészítő munkáját bizonyítja, hogy tanulói mindkét tantárgyából sikereket értek el. Kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetűek, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésére. 

Kép

Évek óta fő szervezője intézményében az országos kompetenciamérésnek. A város általános iskoláiból érkező tanulóknak szakkört vezet. Rendszeresen kapott felkérést érettségi vizsgáztatásra. Német nyelvtudásának köszönhetően volt szakmai vezetője egy csereprogramnak is, ami a Fráter és egy passaui gimnázium között zajlott. Osztályfőnökként is kiemelkedő munkát végez. – Szerintem egy tanár a megnyilatkozásaival is formálja az embereket, akarva-akaratlanul közvetít valamilyen értéket. A tanárnak egyszerre nevelni és tanítani is kell, nem lehet különválasztani a két tevékenységet. Én pedig mindig szerettem volna tanítani is. 

Dr. Gergelyné Dr. Kemény Katalin a fenntartó Egri Főegyházmegye részéről 2005-ben a Pro Magnanimitate Tua ezüst fokozatát vehette át. 2007-ben Pro Hominibus elismerést kapott, 2019-ben pedig a Szent Gellért-díj arany fokozatával ismerték el munkáját.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.