Ugrás a tartalomra

Európában is bizonyított – hivatása ápoló

Létrehozva
Fontos számomra, hogy emberekkel foglalkozhatok a munkám során, az ápolásban pontosan ez a szép és egyben néha nehéz is – mondja Varholik Dávid, aki két éve dolgozik a megyei központi kórházban, tavaly pedig a szakmák európai bajnokságán ezüstéremmel bizonyította rátermettségét.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az 1995-ben Miskolcon született Varholik Dávid a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban érettségizett, majd a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziumba jelentkezett. Az ápolás felé irányult figyelme, így 2016-ban gyakorló ápoló, majd egy évvel később ápoló szakképesítést szerzett. 

2017 augusztusától dolgozik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Kardiológiai Osztályán. Munkatársai szerint a betegellátásban precíz, holisztikus szemléletű, megbízható, ápolói munkáját kiemelkedő színvonalon, lelkiismeretesen, a legnagyobb gondossággal végzi. 

– Tetszett a közeg már a gyakorlatok alkalmával is és jó érzés volt, hogy segíthetek a betegeknek, ha máshogy nem, akár csak egy kedves szóval vagy mosollyal szebbé tehetem a kórházban töltött napjaikat. 

Kép

A 2017 tavaszán megrendezett Szakma Sztár Fesztiválon megnyerte az ápoló szekciót, a versenyen osztályfőnöke, Csopják Judit javaslatára indult el. Hét társával jutott tovább, majd egy újabb fordulót követően hárman kezdhették meg a felkészülést a 2018-as EuroSkills nemzetközi megmérettetésre, azaz a szakmák európai bajnokságára. Végül Dávidot választották ki, aki képviselhette hazánkat. Mentora Fehér Zsuzsanna volt. 

– A felkészülés hónapjai alatt az ország több kórházában jártam, nagyon sok dologba beleláttam. A versenyen nagyon erősen kiütközött az is, ha valaki mozgott már ebben a közegben, dolgozott már kórházban, vagyis ha már gyakorlatban is tudta alkalmazni azt, amit elméletben megtanult – húzza alá Dávid. 

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ is ösztöndíjjal támogatta a fiatal ápolót. A versenyen komoly kihívást jelentő feladatokat kellett megoldania Dávidnak, akár sebkötözésről vagy otthonápolásról, kórházi ellátásról volt szó, mindenhol megállta a helyét – ezüstéremmel bizonyította rátermettségét, hivatása iránti elkötelezettségét. 

A beteggondozás területén elért magas szintű szakmai tudása, elhivatottsága révén Varholik Dávidot méltónak találták a Benkő Sámuel díjra.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.