Ugrás a tartalomra

Már a harmadik felzárkózási fórumot tartották

Létrehozva
A megyében jelentkező szolgáltatási hiányokat és ezek kezelési javaslatait egyeztették a harmadik felzárkózási fórumon. Az egy éve indult programban az önkormányzatok, egyházak, vállalkozások és civil szervezetek közösen segítik a hátrányos helyzetű térségeket.
Kép
Fotó: Mocsári László

A megyei önkormányzat egy közvetítő szerepet szeretne betölteni a minisztérium és a településeken működő szervezetek között.

Kép

Török Dezső elmondta, a következő lépés, hogy felrajzolják egy szolgáltatási térképre a hiányzó szociális szolgáltatásokat. – Erre teszünk majd javaslatot a minisztérium felé. a minisztérium pedig az összesítések után valószínű, hogy a 2021-27-es EU-s programba már megpróbál forrásokat is hozzárendelni – foglalta össze a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.