Ugrás a tartalomra

Lovas polgárőrök is segítik a rendészek munkáját

Létrehozva
Lovas polgárőröknek tartottak kiképzést Miskolcon. Extrém szituációkra készítették fel őket. A nyolc éve működő lovas tagozatnak köszönhetően jelentősen csökkent például a falopások száma. A három napos kiképzés után a lovasok a miskolci rendészeknek is besegítenek majd. Az országban csaknem ezer lovas polgárőr teljesít szolgálatot.
Kép
Fotó: Parai Roland

Polgárőrök nyergelik a lovakat az egyik miskolci lovardában. Ló és lovasa is kiképzésre készül.  Fűst, keskeny átjáró a hordók között, szalagfüggöny, billegő fapalló. Minden akadály egy-egy valós szituációt modellez. - A lovakat felkészítik az olyan váratlan eseményekre, eseménytípusokra, amik szolgálat közben érhetik őket. Hirtelen hanghatások, fények, füst, különböző terepakadályok, tereptárgyak, amelyek később lehetnek akár parkoló autók, szűk ösvények az erdőben vagy belógó faágak – mondja Pénzes Gábor, Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának elnökségi tagja.  

 A lovaknak ugyanis mindegy, hogy ezek csak mesterségesen teremtett hatások, vagy valós körülmények, így gyorsan elsajátíthatják azokat a szituációkat, amik szolgálat közben várnak rájuk.

Kép

Nikoletti Petra három éve lovagol és teljesít polgárőr szolgálatot. Azt mondja fontos, hogy felkészüljenek, és ne érjék őket váratlanul az extrém szituációk. - Itt olyan extrém szituációkra tudunk felkészülni, amire a való életben ritkán van lehetőségünk, de amikor van, akkor nagyon nagy szükség van rá, hogy ezeket tudjuk. Ez az extrém pálya, amit itt tanulunk, illetve ugrókiképzést is kapunk. Annyit, ami arra szükséges, hogy tisztességes szolgálatot tudjak adni a lovammal - mondja Nikoletti Petra polgárőr.

Preview Image

A huszonnyolc éves polgárőr szövetség több mint kétezer szervezettel rendelkezik, és hatvanhat ezer tagot számlál. A lovas tagozat nyolc éve működik és ma már több mint kétszáz településen, ezren teljesítenek szolgálatot lóháton.

- A lovasok olyan területekre is ki tudnak jutni, ahová gépkocsival, esetleg gyalogosan nem tudnak eljutni a polgárőrök. Jelentős szerepet játszanak a külterületek biztonságának megőrzésében. A külterületi bűnözés visszaszorításában – nyilatkozta Csóra György, az Országos Polgárőr Szövetség általános elnökhelyettese.

Miskolcon mostantól nem csak a rendőrökkel, de a városi rendészekkel is együtt dolgoznak majd a lovas polgárőrök. - A későbbiekben lesz lehetőségünk együtt szolgálatot teljesíteni. A Miskolci Önkormányzati Rendészet mezőőr munkatársai és a Polgári Lovas Tagozat munkatársai együtt fognak tudni járőrözni Miskolc külterületein, lóháton természetesen – nyilatkozta Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészeti igazgatója.

Csak tavaly kilencvennégy ezer órányi szolgálatot teljesítettek a lovas polgárőrök. Ennek köszönhetően a falopásokat és a mezőgazdasági bűncselekményeket is sikerült jelentősen visszaszorítani.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.