Ugrás a tartalomra

Kevesebb lesz idén a meggy, nőhet az ára

Létrehozva
A tavalyi rekord, 100 ezer tonnánál kevesebb lesz idén a meggytermés, várhatóan 60-70 ezer tonna. Az alacsonyabb termés és a lengyelországi ültetvények tavaszi fagykára miatt nő a kereslet, az árak pedig emelkednek – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.

A NAK szerdai közleménye szerint a korai magyar meggy a piacokon és az üzletekben jövő héttől lesz kapható.

Az idei tavasz hektikus időjárása, a száraz és hűvös napok váltakozása, az erős szél és a csapadékos idő miatt a megtermékenyülés nem volt olyan mértékű, mint az előző évben, illetve „megfáztak” a terméskezdemények.

A terméskiesés legnagyobb mértékben az ország keleti térségét érinti, a meggyfajták közül elsősorban a Kántorjánosit, míg az Újfehértói fürtösnél átlagos termésmennyiség várható. Információik szerint az EU legnagyobb termelője, Lengyelország meggyültetvényeiben 40 százalékos kárt okoztak a tavaszi fagyok, ezért belföldön és külföldön is várhatóan keresleti piaca lesz a magyar meggynek – fejtette ki a NAK.

Kép
Meggyet szednek szüretelők egy palkonyai meggyültetvényen 2019. június 5-én. MTI/Sóki Tamás

Magyarország az Európai Unió egyik meghatározó meggytermelője, Lengyelország után a második helyen áll. Az országban mintegy 14 ezer hektáron termesztenek meggyet, az éves meggytermés – évjárati hatásoktól függően – 60-90 ezer tonna között ingadozik.

A magyarországi éves meggyfogyasztás 15-20 ezer tonnára tehető. Az elmúlt néhány évben erősödött a frisspiaci fogyasztás és növekedett a fagyasztott meggy iránti kereslet is, ám továbbra is a meggybefőtt a legkedveltebb a vásárlók körében.

Kép

A hazai meggy jelentős része, körülbelül 80 százaléka exportra kerül, ebből 20-25 ezer tonna friss meggy, 38-45 ezer tonna meggybefőtt, 4-6 ezer tonna fagyasztott meggy. Legjelentősebb célpiac Németország. Az uniós meggybefőtt-kereskedelemben Magyarország vezető szerepet tölt be, az ellátás több mint 40 százalékát adja – közölte a NAK.

Ez is érdekelhet

Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.
Közeledik a határidő, eddig lehet jelentkezni az ingyenes szünidei gyermekétkeztetésre
MiskolcOktatás
Ingyenesen biztosítja a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére a miskolci önkormányzat a szünidőben – olvasható a miskolc.hu oldalon.
minap indító
Napsütés igen, eső nem jellemző a hét elején
Miskolc
Reggelente hideg lesz.