Ugrás a tartalomra

Azzal fenyegetőzött, hogy rájuk gyújtja a házat

Létrehozva
Június 19-én rendelte el a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak a letartóztatását, aki 1.500,- forintért fenyegetett, majd vert meg egy idős házaspárt.
Kép
bilincsben elítélve börtön.jpg
Képünk csak illusztráció

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított június 16-án az esti órákban a kerítésen átmászva jutott be az idős házaspár otthonába, hogy tőlük pénzt szerezzen. Miután a sértettek megpróbáltak ellenállni az erőszakos kérésnek, a férfi egy rongydarabbal és öngyújtóval a kezében fenyegette meg őket, hogy rájuk gyújtja a házat, ha nem adnak neki valamennyi pénzt. A házaspár hiába próbált segítséget kérni, egyiküket a földre lökte, míg a másikat megütötte. A sértettek végül 1.500,- forintot adtak a férfinak, aki ezt követően elmenekült a helyszínről.

A férfival szemben rablás elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, mely bűnösségének megállapítása esetén 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés mértékére figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a férfi megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné az eljárást. A járásbíróság így a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása mellett döntve a gyanúsított letartóztatását rendelte el július 19-ig. A végzés jogerős.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
192 vásár, több mint két évtized, egy miskolci hagyomány: a Miskolci Régiségvásár története folytatódik
MiskolcSzabadidő
Egy helyi kezdeményezésként indult 2003-ban, mára pedig Miskolc egyik ismert és kedvelt hagyományává vált a Régiségvásár. A több mint két évtizedes történetről, a kulisszák mögötti munkáról, a vásár városi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélgettünk a szervezővel.
Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.