Ugrás a tartalomra

Adománnyal segítették az újszülötteket

Létrehozva
Ismét adományt kapott a Központi Kórház. A társadalmi összefogás egyre nagyobb, az adományozási kedv nő, amit az is mutat, hogy a mostani immár a harmincharmadik alkalom volt ebben az évben.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Ezúttal a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály újszülöttjei voltak a kedvezményezettek. Szabó Roland magánszemélyként mintegy két és félszáz új ruhát adományozott a szülészeti és nőgyógyászati osztály számára. Olyan darabokat – törölközőket, tipegőket – hozott, amelyeket újszülöttek ellátásához használnak.
– Érkezett felénk egy megkeresés, hogy újszülött ruhákkal tudnánk-e segíteni a kórházat. Kapva kaptam az alkalmon. Kétszázötven darab ruhát, illetve törölközőket hoztunk. Remélem, jó egészséggel fogják ezeket használni a kicsik a következő években – osztotta meg az adományozás részleteit Szabó Roland. 

Kép

A szülési hajlandóság még mindig elmarad az optimálistól, jó lenne, ha több gyerek születne – mondta Nagy Gábor. Az orvosigazgató szerint az adományozásban tapasztalható társadalmi összefogás, egymás segítése csak gyorsíthatja a betegek gyógyulását és segítheti az egészségügyi dolgozók munkáját.

– Az idei családbarát év, amitől azt várjuk, hogy a szülési kedv növekszik. Úgy gondolom, hogy valahol ez az adományozás is ezt fogja erősíteni. Szeretnénk, ha több szülés lenne, több újszülött jönne világra, mert úgy tűnik, hogy ez kicsit megrekedt. Éppen csak, hogy elérjük az évi kilencvenezres szülésszámot. Nem titkolt cél, hogy 130-140 ezer szülésre számítanánk – ismertette az orvosigazgató.

Az adományozási hajlandóság az utóbbi időben jelentős méreteket ölt, a mostani alkalom már a harmincharmadik volt ebben az évben – mondta Révész János főigazgató, aki szerint az adományozás módja is változott – szerencsére jó irányban. – Örvendetesnek tartom, hogy a társadalmi felelősségvállalás az egészségügyért és a kórházak működéséért egyértelműen megjelenik az adományozók átrétegződésében. Korábban az adományozás elsősorban mecenatúra volt, és tehetős vállalkozók, illetve jól menő cégek voltak azok, akik anyagilag támogatták a kórházat. Az utóbbi időben egyre több közintézmény és alapítvány jelent meg, az utóbbi két hónapban pedig már sok magánszemély is adakozik – foglalta össze a főigazgató.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.