Ugrás a tartalomra

Így szórakoztunk szerdán

Létrehozva
Az Ezrek operája beavató előadása, fiatal kortárs zeneszerzők koncertje és A kékszakállú herceg vára – ezek voltak műsoron szerdán, amikor szintén megteltek a széksorok, mint eddig mindegyik napján a Bartók Plusz Operafesztiválnak.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Az Ezrek operájának beavató előadását idén is Hábetler András vendégművész vezette le. Elmesélte Pietro Mascagni Parasztbecsületének a történetét, miközben felhívta a figyelmet különböző zenei motívumok szerepére. Az előadáson fellépett a dél-koreai Asan Civic Choir. A beavató este 6 órakor kezdődött a Szent István téren.

Ugyanekkor kezdte meg koncertjét a Musiciens Libres a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában. A fiatal kortárs zeneszerzőkből álló együttes Bartók és Kodály népdalok ihlette műveit játszotta saját átiratban.

Kép

A Miskolc Big Band a jazz nagyzenekarokra jellemző, egyedülálló hangzásvilágát hozta el a Szent István térre szerda este fél 8-tól. Csaknem egy óra múlva kezdődött az utcatánc a Déryné-kertben, ahol a Miskolci Balett művészei adtak elő. Ugyanekkor az Erzsébet-téren a Jazz Inside zenélt és Dobrik Petra énekelt.

Záró előadásként pedig Alekszandr Szkrjabin Prometheusán vehetett részt a közönség. Ez egy hangverseny volt fényjátékkal, amit Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operája követett a Nyári Színházban este 9 órától. Szkrjabin utolsó zenekari művének zenei hangjaihoz színeket, színárnyalatokat társított. Az intenzív élményt a szerző által előírt színorgona és a zenére komponált fényfestés tette teljessé. A Bartók-művet pedig a zeneszerző életművének mértékadó megszólaltatója, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tolmácsolásában hallhatta a közönség. A címszereplőt Palerdi András testesítette meg, Judit szerepét pedig Rost Andrea vette magára.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
192 vásár, több mint két évtized, egy miskolci hagyomány: a Miskolci Régiségvásár története folytatódik
MiskolcSzabadidő
Egy helyi kezdeményezésként indult 2003-ban, mára pedig Miskolc egyik ismert és kedvelt hagyományává vált a Régiségvásár. A több mint két évtizedes történetről, a kulisszák mögötti munkáról, a vásár városi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélgettünk a szervezővel.
Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.