Ugrás a tartalomra

Közösségépítő a Gyémánt díjas Salkaházi Program

Létrehozva
Már nem csak a szépkorúak ismerik el a Salkaházi Sára Programokat. Nemrégiben a marketing szakma is felfigyelt a miskolci nyugdíjas közösséget építő eseményekre. Miskolc kilenc gyémánt díjat szerzett Budapesten, köztük egyet a 2018-as Salkaházi Sára Programokért. A kisvasút a héten többször is elindult, több mint kétszáz fővel. Öt nap alatt ezer idős utazhatott Újmassára.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Van kilencszeres gyémánt díjas nevezőnk, mégpedig Miskolc MJV Önkormányzata – ezt Budapesten jelentették be, ahol a marketing szakma elismerte a városi közösséget építő Salkaházi Sára Programot. Az avasi borangolás, a bike day mellett többek közt a 2018-as Salkaházi nyugdíjas programokat is díjazta a szakértő zsűri. A gyémánt díj a hazai marketing szakma egyik legfontosabb elismerése. A város évről évre a legjobbak közt szerepel, ezt bizonyítja, hogy Miskolc öt év alatt 28 gyémántot szerzett.

Kép

Kriza Ákos polgármester a Salkaházi Sára Programról úgy nyilatkozott, sokkal nagyobb az igény rá, mint amennyi keretösszegből finanszírozzák. - Azt kell, megnézzük, hogy hogy tudjuk bővíteni a hozzáférési lehetőséget minél több nyugdíjas számára. A jövőnek ez a feladata, hogy a bő programkínálaton belül az elérhetőséget is tudjuk biztosítani.

Kép

A hét közepi kisvonatozás is pont ugyanolyan vidáman telt, mint a többi, mert legyen szó régi filmek vetítéséről vagy nagy sikerű színházi darabokról, a telt ház garantált. A Salkaházi nyugdíjas program idén ünnepli ötödik születésnapját. A kezdeményezés több ezer szépkorúnak nyújtott kikapcsolódási lehetőséget. Visszatérő és népszerű eleme a kisvasutazás. Szerdán a negyedik járat indult útnak Újmassára. Kovács Istvánné nagyon várta már, hogy milyen lesz a program. Elmondása alapján érdeklődéssel fordulnak felé, mert jó kezdeményezésnek tartják a város részéről. Asztalos Julianna úgy nyilatkozott, mindig csak hallottak róla, de még soha nem jutottak el, ez volt az első útjuk a barátnőjével.

A Salkaházi Sára Programokat a kezdetektől fogva a benne résztvevők határozzák meg. A kisvasutazás is az idősek ötlete volt, és ez a jövőben is így lesz.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.