Ugrás a tartalomra

Már hatéves a Selyemréti Strandfürdő – ünnepeltek a vendégekkel együtt

Létrehozva
Az újranyitástól számítva már a hatodik évet is lezárta a Selyemréti Strandfürdő. Ezt ünnepelték szervezett programokkal és az ehhez az ünnephez illő tortával és rajta tűzijátékkal.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Gyönyörű és finom születésnapi csokoládétortával ünnepelte hatodik születésnapját a Selyemréti Strandfürdő. Juhász István üzemeltetési igazgató elmondta, az elmúlt hat évben folyamatosan emelkedett a strandfürdő vendégforgalma. – Ha csak a 2017-et és 2018-at hasonlítjuk össze januártól októberig, hiszen zárva voltunk az ötvenméteres úszómedence felújítása miatt, akkor is megállapíthatjuk, hogy hét százalékkal emelkedett a vendégforgalom. Ez több mint tizenháromezer vendéget jelent.

Kép

Farkas József a dögönyözőt szereti a legjobban. – Sokszor járunk ide, mert nagyon jól érezzük itt magunkat. Természetesen azt a medencét részesítem előnyben, ahol a vízsugár megmasszírozza a hátamat.

Már délelőtt 9 órakor vízidodgemmel kezdődtek a programok és AirTrack szabadedzéssel, amit szakképzett személyzet felügyelete mellett próbálhatott ki bárki. Később búvárkodási lehetőség nyílt a vendégeknek, majd aquafitness, kerékpáros extrémsport bemutató és a Diósgyőri Jazztánc Klub fellépése szórakoztatta a jelenlévőket.

Kép

A Selyemréti Strandfürdőben egy teljesen megújult 50 méteres, versenysportra és az utánpótlástornák megrendezésére is alkalmas medence várja télen-nyáron a vendégeket. Merevvázas sátorszerkezetének falait a tavasztól őszig tartó időszakban elbontják, így nyáron oldalról nyitott a medencetér. A dögönyöző medence szintén egész évben használható, ebben a víz hőmérséklete 32-33 Celsius-fokos. A szezonban nyitvatartó ülőmedence pezsgőágyakkal, pezsgőpadokkal, valamint álló pezsgőfürdővel biztosít kellemes, bizsergető élményt a fürdőzőknek, 32-34 Celsius-fokon. A csúszdamedence a három különböző gyorsaságot biztosító csúszdának a végpontja, szintén csak szezonban használható. A torna- és tanmedence a szezonban azokért van, akik még nem úsznak biztonságosan. A gyermekmedence a legkisebbek számára biztosít kiváló szórakozási lehetőséget a vízi várral, a kanyargó minicsúszdával, a vízcsurgással és a gömbzuhannyal, júniustól októberig. Ezeken felül pedig egész évben üzemel a szaunaszolgáltatás a strandfürdőben.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.