Ugrás a tartalomra

Egyre többeknek okoz panaszt az időjárás-változás

Létrehozva
Egyre többeknek okoz panaszt az időjárás-változás – mondta Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója az M1-en. A szakembert annak kapcsán kérdezték, hogy nemrég még rekordmeleg volt, a napokban pedig hidegrekordok dőltek meg.

Kiemelte: alapvetően mindenkire hat az időjárás. A szélsőségességtől függ, hogy az emberek hány százalékánál okoz tüneteket. Korábban 70-80 százalék körül volt az időjárásra érzékenyek aránya, napjainkban ez már több százalékkal magasabb lehet – tette hozzá.

A szakember megjegyezte: az időjárás-változás ellen nincsenek csodaszerek. Alkalmazkodni kell a változáshoz. Meg kell tanulni, hogy mikor mit kell tenni. Erre jók a különböző életmódtanácsok és a direkt terápiás megoldások, attól függően, hogy milyen tünetei vannak valakinek.

Ez is érdekelhet

Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.