Ugrás a tartalomra

Pénteken kiderül, ki lesz a Mi Hazánk Mozgalom miskolci polgármester-jelöltje

Létrehozva
Ezt Toroczkai László pártelnök jelentette be csütörtökön reggel az M1 Híradójában.

Szintet lépett a Mi Hazánk Mozgalom azzal, hogy szerdán megtartották első kongresszusukat. Itt több fontos döntés is megszületett – árulta el Toroczkai László az M1-en. A legfontosabb a kampányfőnök megválasztása volt: Árgyelán János pártigazgató koordinálja majd az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk munkáját.

Kép
Toroczkai László pártelnök egy márciusi miskolci fórumon. Fotó: Juhász Ákos

– Az ország minden megyéjében igyekszünk polgármester- és képviselőjelölteket állítani – mondta el Toroczkai. – Fontos azonban tudni, hogy mi nem milliárdokból gazdálkodunk, hanem kizárólag a saját támogatóink, tagjaink és szimpatizánsaink erejéből. Ezért aztán mi oda fogjuk összpontosítani az erőforrásainkat, ahol van értelme elindulni.

A pártelnök hozzátette: nem a pártérdek az elsőszámú számunkra, hanem a haza, a nemzet, vagy éppen egy település sorsa. – Ahol tehát nem látunk esélyt, ott nem indulunk; ott fogunk jelöltet állítani, ahol érdemben bele tudunk szólni a település életének, sorsának alakításába.

Ásotthalmon Toroczkai László pártelnök, Cserháthalápon Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke indul, és igyekszik megőrizni polgármesteri székét. Rajtuk kívül Nagy Tibor, Tiszaeszlár polgármestere, a MIÉP elnöke is újra indul, szövetségben a Független Kisgazdapárttal és a Mi Hazánkkal.

– A legtöbb megyeszékhelyen igyekszünk jelöltet állítani, Miskolcon pénteken jelentjük be a polgármester-jelöltünket – tudatta Toroczkai.

Kép
Toroczkai László és Pakusza Zoltán megyei elnök

Kérdésre kifejtette azt is, hogy a Jobbik számukra, de véleménye szerint már a magyar választók számára is a múltat jelenti. Hozzátette: támogatottságuk már megközelítette a korábbi radikális pártét, miközben a Mi Hazánk még egy éves sincs, és alig néhány millió forintból működik – szemben a Jobbikkal, ami több éves rutinnal bír már a magyar politikában, mellesleg – a Jobbikból távozó Toroczkai szerint – „már több mint 11 milliárd forintot felemésztett” a párt működése.

– Mindezek ellenére is úgy érzem, hogy néhány hónapon belül át tudjuk venni a Jobbik helyét és támogatottságát, sőt meg is tudjuk haladni azt – hangsúlyozta.

A Mi Hazánk Mozgalom egyik legfontosabb programeleme a mentelmi jog teljes eltörlése, ezt ma már egyedüli pártként képviselik. – A mentelmi jog egy kiskapu a politikusbűnözők számára, ezért lépünk fel ellene – hangoztatta a párt elnöke, rámutatva arra is, hogy Demeter Márta esetében a korábban szintén hasonló álláspontot képviselő Jobbik az lmp-s politikus mentelmi jogának fenntartása mellett szavazott.

– Az üzenetünk világos az őszi választásokra: Gyurcsány és csatlósai, illetve a Fidesz mellett mi képviseljük a harmadik utat – zárta mondandóját Toroczkai László.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.