Ugrás a tartalomra

Cipő Emlékkoncert: Republic dallamok szárnyán a Gárdonyi parkban

Létrehozva
Cipő szerzeményei, Cipő dallam- és érzelemvilága – Cipő Emlékkoncert a Gárdonyi parkban. A tavalyihoz hasonlóan – július 27-én, szombaton – újra életre hívják Bódi László „Cipő” emlékét, és hangzását, hogy továbbörökítsék és –öregbítsék a Republic zenei világát.
Kép

2014-ben alakult meg a JamRepublic Cover Band-et. – Ez egy emlékzenekar, amellyel tiszteletünket szeretnénk kifejezni Cipő és Tóth Zoltán munkássága iránt. Nagy örömmel játsszuk a 90-es években megírt slágereket – nyilatkozta Berecz Attila a zenekar énekese, a tavalyi koncert előtt. A JAMR jellegzetessége, hogy igyekeznek az eredeti, vagy ahhoz leginkább hasonló módon játszani a Republic „hangosabb” dalait.

Berecz Attila a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, tavaly rendezték meg először ezt az emlékkoncertet, ami meglehetősen jól sikerült, ezért úgy döntöttek, ebből hagyományt fognak csinálni. – Ehhez nagyon szép teret ad a Gárdonyi park, az a hely ahonnan a 70-es években a rockzene elindult.

Poncsák Csabától megtudtuk, tavaly még elöl volt a koncert, de idén szándékosan az épület háta mögé hozták a színpadot. Pontosan oda, ahol annak idején is volt.

Kép
A tavalyi emlékkoncert. Forrás: JAMRepublic Cover Band Facebook-oldala

– Ezer egyéb módon kellene Cipőt kanonizálni, mint egy valaha élt egyik legnagyobb művészt. Ez mindenképp feladata az utókornak – emelte ki Tóth Zoltán. Mint mondta, ennek a jegyében szervezték meg ezt a koncertet is. Miskolc az első város volt, ami befogadta a Republicot, itt már csirájában szerették és hívták a zenekart.

„Cipő nagyszerű ember volt, aki a koncert révén örökre az emlékezetünkben marad."

Poncsák Csaba kiemelte: a zenekar fő célja, hogy ezt a zenét továbbvigyék, hogy a fiatalok ne csak a modern zenéket ismerjék, hanem ilyen értékes számokat is. – A koncertjeinken azt látjuk, hogy tényleg abszolút vegyes a korosztály – mondta.

Kép

„A legnagyobb koncertélményem az volt, amikor Rátkán, egy ötéves kislány a Repül a bálnát végig velünk énekelte” – idézte fel Berecz Attila.

A Republic állandó vendége volt több évtizeden keresztül Szabó András, aki szombaton Miskolcra is ellátogat. A koncerten pedig majd Cipő relikviák kerülnek bemutatásra.

Ez is érdekelhet

kézilabda
A Veszprém simán nyert Miskolcon
MiskolcSport
Kézilabda, NB I/B férfi, 24. forduló: a második helyezett vendégek meg sem izzadtak a két pontért az utolsó előtti piros-fehéreknél.
A magyar költészet napja Lillafüreden
Ódák a költészet napján – átadták az idei díjakat Lillafüreden
MiskolcKultúra
A magyar költészet napján adták át „Az év Ódaköltője – 2026” pályázat díjait Lillafüreden. A Lillafüred Alapítvány által meghirdetett irodalmi versenyre idén összesen 189 pályamű érkezett, kizárólag az óda műfajában.
labdarúgás
Kikapott a Vasút
MiskolcSport
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 23. forduló: Miskolcon nyert a bajnokesélyes Gesztely.
DVTK II F4R Fotó: DVTK
Ötössel küldték haza ellenfelüket
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata hazai meccset játszott szombaton. Az Ózd-Sajóvölgye Focisuli gárdáját fogadta a DVTK II F4R.