Ugrás a tartalomra

Megújul a miskolci Tiszai pályaudvar utasperonja

Létrehozva
A miskolci Tiszai pályaudvaron folytatják az utasperonok felújítását.
Kép
2016-ban újult meg a "D" perontető. Fotó: Végh Csaba

A vasúttársaság az 1960-as években épült betonszerkezetű perontetőket 2016-től folyamatosan újítja fel. Legelőször a „D” perontető készült el 2016-ban, ezt követte  a „C” peron 2017-ben, idén pedig az állomásfelújítási program keretében az utolsó, „B” perontető is megújul.

Az első ütemben augusztus 30-ig a peron „B” felén dolgoznak, a második fázis várhatóan augusztus 31-től október 30-ig tart, ekkor a peron „A” felét zárják le az utasforgalom elől és újítják fel. A munkák során a perontető pilléreit, a megrepedezett födémszerkezetet megerősítik, a hibákat kijavítják, a felülettisztítást homokszórással végzik, majd lefestik a perontetőt. Rugalmas és hatékony szigetelés készül a tetőfelületre, a vízelvezetés rendszere is új lesz. A jelenlegi peronvilágítást is korszerűsítik, mint ahogyan a peronon lévő utastájékoztató berendezéseket.

A peron felújításának beruházója a MÁV Zrt., kivitelezője a MÁV FKG Kft, a beruházás 252 millió forintba kerül. A fejlesztés eredményeként Miskolc-Tiszai pályaudvar mindhárom perontetője egységes megjelenéssel, a kor elvárásainak megfelelő tájékoztató rendszerekkel felszerelve az utasok kényelmét szolgálja.

A vasúttársaság az utas áramlásoknak  megfelelően átszervezte a vonatok érkezési és indulási vágányait, a menetrendszerű vonatközlekedés biztosítása érdekében. A karbantartási munkák ideje alatt vonatkésések nem várhatók. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.