Ugrás a tartalomra

Makkegészséges a miskolci leopárdkölyök

Létrehozva
Hathetes Touran kishúga, és makkegészséges. A leopárdkölyök ma esett át az első vizsgálaton. Ő az állatkert perzsaleopárd párjának második kölyke. Most még csak a nagyon szerencsések láthatják, anyja ugyanis féltve őrzi.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Macskavakcinát kapott a kölyök, mert nincs külön védőoltás a leopárdoknak – tudtuk meg az állatorvosi vizsgálaton. AMiskolci Állatkert és Kultúrpark legújabb lakója, a perzsaleopárd kölyök hat héttel ezelőtt született. Veress Tamás gyűjteményi vezető elmondta, 2012-ben jött Miskolcra a nőstény, három év múlva pedig követte őt a hím. – Első kölykük 2017-ben született meg, aki jelenleg még apjával együtt látható az állatkert leopárdkifutójában, de ő a közeljövőben más állatkertbe fog távozni, hogy ott saját családot alapíthasson. Az anya már az első kölyöknél is nagyon jó anyának bizonyult, és szerencsére így van ez a másodiknál is.

Kép

A kölyköt és anyját az első hetekben gondozói is a lehető legkisebb mértékben zavarták, így azon kívül, hogy a nőstény gondosan neveli és az utód jól fejlődik, minden egyéb fontos információt az állatkert munkatársai is csak ma tudtak meg róla. Például azt, hogy az ivara nőstény. Kiderült még, hogy makkegészséges, és igazi leopárdvér csörgedez benne. Igazi kis vadmacska – ez is kiderült az első orvosi vizsgálatkor.

Kép

Puskás Gábor állatorvos úgy nyilatkozott, ez egy védett állatfaj. – Nagyon kevés él belőle most már szabadon. Ennek az egyednek testhőmérséklete normális, tüdeje, szíve teljesen rendben van. Nekünk, állatorvosoknak elő van írva, hogy az első vizsgálatkor be kell adni a védőoltásokat, féreghajtót kapnak, továbbá chipezés történt most.

Kép

A leopárd a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacska, hiszen Afrika déli részétől egészen a Távol-Keletig előfordul, ahol a zoológusok több alfaját is megkülönböztetik élőhelyüktől, méretüktől, színezetüktől függően. Létszáma azonban mindegyik alfajnak jelentősen megfogyatkozott. Különösen igaz ez a Közel-Keleten élő, legnagyobb termetű alfajára, a perzsa leopárdra (Panthera pardus saxicolor), melyből becslések szerint szabadon legfeljebb 1.000 példány élhet. A védett alfaj érdekében az állatkertek összehangolt tenyészprogramban igyekeznek megmenteni a nagymacskát a kihalástól. Ebben a programban vesz részt a Miskolci Állatkert és Kultúrpark is, amiben a két felnőtt leopárd is segítségükre van. Két éven belül már a második kölyöknek adtak életet.

Ez is érdekelhet

kézilabda
A Veszprém simán nyert Miskolcon
MiskolcSport
Kézilabda, NB I/B férfi, 24. forduló: a második helyezett vendégek meg sem izzadtak a két pontért az utolsó előtti piros-fehéreknél.
A magyar költészet napja Lillafüreden
Ódák a költészet napján – átadták az idei díjakat Lillafüreden
MiskolcKultúra
A magyar költészet napján adták át „Az év Ódaköltője – 2026” pályázat díjait Lillafüreden. A Lillafüred Alapítvány által meghirdetett irodalmi versenyre idén összesen 189 pályamű érkezett, kizárólag az óda műfajában.
labdarúgás
Kikapott a Vasút
MiskolcSport
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 23. forduló: Miskolcon nyert a bajnokesélyes Gesztely.
DVTK II F4R Fotó: DVTK
Ötössel küldték haza ellenfelüket
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata hazai meccset játszott szombaton. Az Ózd-Sajóvölgye Focisuli gárdáját fogadta a DVTK II F4R.