Ugrás a tartalomra

GasztroPLACC - most is megtelt a tér

Létrehozva
A Művészetek Háza előtti téren ezen a pénteken is sokféle finomság várta az ínyenceket és a szórakozni vágyókat. Kézműves falatok, finom borok és jó zene - ilyen volt az este, amit a zápor sem tudott elmosni.
Preview Image
Fotógaléria: Mocsári László

A finomságok a Via Piano étteremből és a Rossita olaszos kisvendéglőből érkeztek ezen a héten.  

- Már tavaly is voltunk a GasztroPLACC-on, nagyon jól érezzük magunkat, ez egy nagyon jó kezdeményezés és úgy látom, az emberek is megszerették – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Simkó Attila, a Rossita Kisvendéglő képviseletében. Mi most egy klasszikussal készültünk:  mangalica karajt hoztunk házi morzsában rántva, többek között  jégsalátával, aszalt paradicsommal és rukkolával tálalva. Desszertnek pedig egy sós karamella mousse-t hoztunk.

Kép

Borokból sem volt hiány: Hajdú Roland, a Bükki borvidék képviseletében és az abaújszántói Palkó Borászat mutatkozott be kínálatával, a zenéről pedig a Jánosi Judit és Vadász Tibor duó gondoskodott.

A hagyománnyá vált borászati és gasztronómiai eseményt minden pénteken megrendezik, hétről hétre más-más miskolci étterem és borászat mutatkozik be a PLACC-on, augusztus 16-áig.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.