Ugrás a tartalomra

Gyémántos a Bike Day

Létrehozva
Huszonnyolc gyémántjával Miskolc – Győrrel holtversenyben – az eddigi legsikeresebb pályázó. A város idén kilenc gyémántdíjat szerzett az Országos Városmarketing Versenyen. A Bike Day idén is gyémántos rendezvény lett.
Kép

Két évvel ezelőtt rendezték meg az első bringás bulit Miskolcon. Az ötletet a Tour de Hongrie befutója adta, a város pedig felvonultatott mindent, ami csak a kerékpárral kapcsolatos. A kerékpározás Miskolcon egyre népszerűbb, és az ezzel kapcsolatos rendezvények is egyre többeket vonzanak.

Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos szerint egyre többen közlekednek kerékpárral. – Nemcsak hétvégeken, hanem akár munkába járáshoz is használják a kétkerekű közlekedési eszközt, illetve a kerékpáros úthálózat is folyamatosan bővül, tehát a lehetőségek is egyre inkább adottak.

Kép

A 2017-es Bike Day nem csak a résztvevőknek nyerte el a tetszését. Tavaly is és az idén is városmarketing díjat kapott a rendezvény. Piskóti István szerint egyre több értékes marketing program folyik az egyes városokban, az pedig az eredményeken is látszik, hogy Miskolcon komoly szakmai munka folyik.

– Örök ranglistán Miskolc az öt év során gyűjtött 28 gyémántjával az első helyen van, holtversenyben Győr városával, tehát azt mondhatom, hogy az egyik legjobban szereplő és legjobban bizonyító város a pályázók körében – mondta a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, majd hozzátette, a Magyar Marketing Szövetség versenye presztízs harc lett a magyar nagyvárosok között, de egyre több kisváros is aktív pályázó lett. A rendezvények és a pályázatok is egyre színvonalasabbak. Miskolc pedig már gyakorlott pályázó.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.