Ugrás a tartalomra

Az ország nagy részén csütörtökön is lehetnek zivatarok

Létrehozva
Az ország nagy részére csütörtökre is figyelmeztetéseket adtak ki zivatar, valamint felhőszakadás veszélye miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint zivatarveszély miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére másodfokú, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Tolna, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Felhőszakadás veszélye miatt a fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Azt írták: csütörtökön elsősorban a keleti, északkeleti országrészben lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához. A zivatarokat az intenzív csapadék mellett viharos szél és néhol nagyobb szemű jég is kísérheti. Az esti, késő esti órákban a nyugati tájak fölé is besodródhat egy-két zivatar.

Az előrejelzés szerint csütörtök hajnalban 15-22, napközben 27-31 fok lesz.

Korábban írtuk:

Szerdán szórványosan számíthatunk zivatarokra viharos (60-80 km/h) szél, helyenként felhőszakadás (> 30 mm) és jégeső kíséretében. A Dunától keletre (ezen belül nagyobb eséllyel az Alföldön) kora este a zivatarokat néhol 90 km/h feletti széllökés, és nagyobb méretű jég is kísérheti, továbbá a keleti országrészben lokálisan 50 mm-t meghaladó csapadékra is van esély.

Kép

Éjjel a zivatarok nagy része megszűnik, főleg keleten azonban még hajnalban is lehet villámtevékenység, ott néhol felhőszakadás (20-30 mm) is előfordulhat.

Csütörtökön elsősorban a keleti, északkeleti országrészben lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához, amelyeket az intenzív csapadékhullás (10-25 mm) mellett viharos szél (70-90, néhol >90 km/h) és néhol nagyobb szemű jég (akár >2-4 cm) is kísérhet. Az esti, késő esti órákban a nyugati tájak fölé is besodródhat egy-két zivatar.

A középhőmérséklet szerdán 25 fok körül alakul.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.