Ugrás a tartalomra

Itt a lehetőség a XXI. század bíróságának munkatársává válni

Létrehozva
Újra felvételt hirdet az Országos Bírósági Hivatal a fővárosban és 11 megyében, összesen 21 bírósági fogalmazói álláshely betöltésére. A jogi végzettségű fiatalokat a kiszámítható és tudatosan felépíthető karrier lehetősége mellett folyamatos fejlődési lehetőségek, így továbbképzések, külföldi ösztöndíjak és tanulmányutak várják.
Kép

A jelentkezők a felvételi eljárás során írásbeli és szóbeli versenyvizsgát tesznek, melynek célja, hogy felmérje a pályázók jogi problémák felismerésére, eldöntésére, illetve álláspontja megfogalmazására vonatkozó képességeit, készségeit, továbbá az általános jogi műveltségét, szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességét. A felvételt nyert fogalmazók a három éves joggyakorlat ideje alatt a helyi és központi képzések keretében valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek, így részt vesznek a büntető, a polgári, a közigazgatási és a munkajog területén előforduló valamennyi első- és másodfokú munkában.

A tapasztalatok alapján a fogalmazói időszakban megszerzett szakmai tudás nagyban hozzájárul a szakvizsgák sikeres, kiváló eredménnyel történő letételéhez és az önálló jogi munka magas színvonalú elvégzéséhez. A pályázat benyújtásának határideje augusztus 23. (péntek), 14 óra. Annak részletei megismerhetők itt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.