Ugrás a tartalomra

Az anyatejes táplálás világnapját tartották

Létrehozva
Legalább hat hónapos koráig minden gyermeket anyatejjel kellene táplálni. Az egészséges fejlődés mellett ráadásul az anya és gyermeke közti kötődést is erősíti. A szoptatás világnapján erre hívták fel a figyelmet a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórházban.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az anyatej univerzális étel és ital, ami a baba fejlődéséhez elengedhetetlen. A szakemberek szerint minimum féléves korig, de hozzátáplálás mellett akár hároméves korig is szoptathat az édesanya, ha a babának is jól esik.

Kép

Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére 1992-től augusztus elseje az anyatejes táplálás világnapja. A B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház első alkalommal csatlakozott a figyelemfelhívó akcióhoz. Afonyiné Kaló Tünde, a GYEK Koraszülött és Újszülöttpathológiai Osztályának vezető ápolója és laktációs szaktanácsadója elmondta, szerinte az lenne a jó, ha az anyatejes táplálás divatba jönne. – Jó lenne, ha nem lenne kérdés az édesanyák számára az, hogy a gyereket szoptatni kell, és saját maguknak kell ezt biztosítani a gyerek számára, hiszen ez a legeslegfontosabb a baba fejlődéséhez, mind érzelmileg, mind pedig testileg.

Kép

Az anyatejet ugyanis egyetlen tápszer sem képes tökéletesen pótolni, és szakemberek szerint gyakran az egészséges felnőttkor alapját is jelenti.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.