Ugrás a tartalomra

Ha nem tudja fizetni a közműszámlát azonnal jelezze, így elkerülhető a baj!

Létrehozva
Azonnal jelezni kell a közműszolgáltatónak, ha fizetési nehézsége támad valakinek – hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) sajtófőnöke szombaton, az M1 aktuális csatornán.
Kép

kiemelte, ha a fogyasztó időben jelzi a problémáját, el lehet kerülni a szolgáltatás kikapcsolását, de ha jelzés nélkül egyszerűen nem fizet, akkor nem tudnak segíteni.

Sokan nem is tudják, mivel jár a közművek ki- és visszakapcsolása, hogy ennek jelentős többletköltségei vannak – jegyezte meg a sajtófőnök.

Elmondta azt is, hogy ha valaki úgy érzi, hogy jogtalanul kapcsolták ki nála valamelyik szolgáltatást, akkor a megyei kormányhivatalok járási hivatalainál tehet bejelentést.

Scherer Zsolt beszámolt arról, hogy egyre csökken a késedelmes fizetők száma, és egyre kevesebbszer kell szolgáltatást kikapcsolni, 2013. és 2018. között majdnem a felére csökkent az ilyen esetek száma a korábbiakhoz képest.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.