Ugrás a tartalomra

Még egy hétig lehet jelentkezni a Tiszai színesítésére

Létrehozva
Még egy hétig jelentkezhetnek az érdeklődők a miskolci önkormányzat által kiírt alkotói pályázatra, melynek célja a Tiszai pályaudvar peronjának színesítése, látványosabbá tétele.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Az önkormányzat, együttműködésben a MÁV Zrt. Miskolci Pályavasúti Igazgatóságával a pályázat keretében hét darab kerítéselem tervezésére és megfestésére nyújt lehetőséget. A nyertes, vagy nyertesek kerítéselemenként 80.000 forintot nyernek, az alkotás megvalósítása a győztes feladata. A pályázatról további információ olvasható és a jelentkezési lap ITT érhető el. 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.